[Elemzés] C.200 Seatta

Kedves játékosok!

Alábbiakban elemzésre kerül a Macchi C.200 Seatta (Villám vagy Nyíl) olasz vadászrepülőgép amely az 1.69 frissítésben került az új olasz fejlesztési ágba.

Áttekintés

Macchi C.200 Seatta vagyis becenevén a Villám (vagy Nyíl), Olaszország egyik legjelentősebb és legtöbbet bevetett gépe volt a második világháborúban. A gépet Olaszország egyik leghíresebb repülőgéptervezője, Mario Castoldi Macchi tervezte. Az ő által tervezett gépek ekkor, úgynevezett versenyrepülőgépek (vízi repülőgépek) voltak. A gépet 1936-ban tervezték és a következő évben, 1937-ben már repültek az első példányai és már sorozatgyártásba is került még ebben az évben. Motorválasztás nagyon meglepő volt, mivel a Macchi vizigépek terén nagy sikereket értek el sorosmotorokkal (Schneider kupák rendszeres résztvevője volt) ennek ellenére mégis a Cr.42 és G.50 csillagmotoros erőforrást kapta meg ( Fiat A.74 R.C.38 14 hengeres ). A második világháború kitörésekor 156 darab C.200-as épült meg és a Fiat C.R.42-vel ez a gép alkotta a Regia Aeronautica gerincét. Több változatot is építettek a gépből. A C.200 Saettából összesen több mint 1153 darabot építettek. Továbbfejlesztett 201-es változat erősebb motorral és szerkezeti változással csak tervrajzon maradt.

Olaszország hadba lépése és az 1943. szeptember 8-án aláírt fegyverszünet között a C.200 több bevetést repült, mint bármely más olasz repülőgép. Első bevetése 1940-ben volt mikor Ju-87-es zuhanóbombázókat kísértek Máltára. De harcoltak Görögországban, Jugoszláviában, a Földközi-tenger térségében és a Szovjetunióban is, ahol nagyon jó győzelem/veszteség arányt értek el a géppel (88 légigyőzelem, 15 elveszített gép) illetve Észak-Afrikában ahol légszűrővel szerelték fel így teljesen megfelet az ottani kis kifutón való üzemeltetésnek, de ennek ellenére is becenevéhez képest csak halovány fénysugár maradt a háborúban. Olasz fegyverszünet után még pár Seatta szolgált kiképzőgépként és kisebb feladatok elvégzése 23 gépek alkalmaztak frontok közelében.

Fegyverzet

Kezdetben a Saetták csak két, a motor mögé szerelt 12,7mm Breda-SAFAT géppuskát kaptak, bár kezdetektől kevésnek bizonyult, így a kései változatok szárnyba helyezett 7,7mm Breda-SAFAT géppuskát is kaptak pluszba a tűzerő javítására. Néhány fronton szolgáló típust két szárny alatt bombatartóval láttak el, amely egyenként 147kg-os bombát tudom magával hordani, ezek a változatok alacsony támadásokban vettek részt.

Felépítése

Ez a gép is, mint ebben az időben készülő olasz gépek, ragyogó szerkezetű volt, általános repülési és fordulékonysági tulajdonságai egyaránt nem hagytak kívánni valót (a megfelelő motort kivéve). Az erős, félhéj szerkezetű fém törzs és fém építésű merev szárny megfelelő sárkányszilárdságot adott gépnek, de a kormányfelületek vászonnal voltak borítva. Pilótafülke kialakítása nagyon érdekes, mivel a mintapéldányon még teljesen zárt kabint terveztek, de kész verziók már csak félig voltak várva és a pilóták ezt sem nagyon kedvelték legtöbbjük ezt is eltávolíttatta, hogy javítsa a kilátást.

Mint a legtöbb olasz géppel, a Saettákkal is egy nagy gond volt, hogy nem volt megfelelő motorjuk és a háborúban ezért is tudtak csak csekély sikereket elérni. A nagy légellenállású, kis teljesítményű csillagmotorok, amit az olasz hadiipar gyártott a háború előtti gépekhez elavult és gyenge teljesítménnyel bírt. Viszont mikor már jó teljesítményű, kiváló német motorokat szerelhettek be a gépekbe, addigra már a háború olyan mértékben előre haladt, hogy a gép már nem nagyon játszhatott kulcsszerepet.

Játékbeli változatai

Két verzió szerepel jelenleg a játékban a seria 3 és a seria 7. Mindkét változat árcádban 1.7, szimulátorban 2.0 Br-el rendelkezik, viszont realisztikban seria 3 maradt 1.7 BR-en míg a seria 7 2.0 harci besorolást kapott már. A két típus között lényeges teljesítmény vagy más különbség nincs csak annyi, hogy a seria 7-es változaton szinte teljesen el van már hagyva a pilóta oldalvédelmét szolgáló lemez és üveg, így nagyobb kilátás van oldalirányban, ami mondjuk szimulátor csatákban nem elhanyagolandó szempont.

Előnyök és hátrányok

Előnyei:

  • Szintjén meglehetősen gyors vadásznak számít
  • Fürge és mozgékony
  • Strapabíró, sok találatot képes elviselni a szerkezete
  • Tágas és viszonylag jónak mondható kilátás a pilótafülkéből (Főleg seria 7-nél)

Hátrányai:

  • Lassan gyorsul, gyenge motor
  • Gyenge fegyverzet, bár csodákra azért képes
  • Nyitott pilótafülkéje van így a pilótát könnyen kilőhetik
  • Nagy sebességnél nagyon nehezen kezelhető

Alkalmazás

Kicsi, fürge vadász kellemes kis móka vele repülni. Nagyrészt kétfedeles gépek ellen harcol így van némi sebességbéli előnye viszont azért mindent nem képes lefordulni, de lehetetlen ellenfél nincs a szintjén. Közepes 2000 méteres magasságból már alkalmazható egy kezdetleges Bnz (Boom and Zoom) taktika, de sebességre ügyelni kell, mert nagy sebességnél nehezen kezelhető. A két 12,7 Breda géppuska elég szerényes fegyverzet, de azért lehet vele szép csatákat vívni vele és megfelelő lőszerrel 2-3 ellenséget is le lehet vele szedni mivel 370 lőszer jár egy-egy géppuskához, lehet vele pötyögtetni rendesen. Kicsit páncélozott korai yak és lagg gépek ellen is hatékonyan lehet harcolni.

Összességében nem rossz vadászgép hibái ellenére is jól lehet vele játszani és haladni vele tovább az olasz ágon.

 




FELHÍVÁS

Kedves játékosok!

Továbbra is kérünk minden kedves tapasztalt játékost, hogy amennyiben affinitást érez tapasztalat megosztásban, akkor küldjetek be bátran játékbeli repülőgép és harckocsi-harcjármű (normál és prémium is) Elemzéseket a kapcsolat@warthunder.hu email címre.

A lényeg, hogy a felépítése az Elemzésnek kövesse a fentebb láthatóakat (illetve harckocsi elemzéseknél a harckocsiknál látottakat), hogy legyen összehasonlítási alap. A szerzőket persze fel fogom tüntetni (vagy kérésre nem) nicknévvel vagy facebook linkel.

FELHÍVÁS


 

                      [Elemzések]                         

Szárazföldi erők

         Német

          USA

          Angol

          Szovjet

 

Légierő

          USA

          Szovjet

          Angol

          Német

           Olasz

 

                      [Elemzések]                         

Forrás: BlacK_Panth3R PGFritz