Fejlesztés – Arsenal VG.33

Az Arsenal VG.33C-1 egy másik könnyűvadász melyet azért fejlesztettek, hogy gyorsan megnöveljék a francia légierő számára rendelkezésre álló vadászgépek számát a Franciaországot várhatóan a ’40-es években érő támadásra előkészülvén. A VG.33C-1 készen áll a levegőbe emelkedni a War Thunder következő nagy frissítésében érkező francia fejlesztési fa megjelenésével.


Történet

A VG repülőgép-széria fejlesztése a ’30-as évek közepe környékén kezdődött, kb. egy időben a CR.714 fejlesztésével, melyről már egy másik fejlesztői naplóban írtunk. Ez azonban nem véletlen. Mindkét repülőgép a francia légügyi minisztérium által 1936-ban megszabott specifikációknak megfelelően került fejlesztésre: egy új könnyűvadászra volt igény, melyet olcsón és gyorsan össze lehet építeni annak reményében, hogy rohamos tempóban növelni fogja a francia pilóták számára rendelkezésre álló vadászgépek számát. Mint a C.710 széria esetében, az Arsenal cég is egy könnyű, furnérlemezekből készült alsószárnyas egyfedelű terv mellett döntöttek. A VG.30-ra keresztelt első prototípus Potez 12Dc soros motorral tervezték felszerelni, habár a gyártási problémákat miatt az erőforrást átmenetileg Hispano-Suiza 12Xcrs-re cserélték. Nem sokkal később, 1938 októberében sor került a prototípus első repülésére.

Hogy megoldják az motorproblémákat, további két prototípus (VG.31 és VG.32) került megépítésre különböző motorokkal. Mivel a VG.31 biztató teljesítményt produkált a Hispano-Suiza 12Y-31 motorral, további kisebb-nagyobb változtatásokat eszközöltek a repülőgépen, mely végső soron a VG.33-at eredményezte. Az ugyanezzel a motorral szerelt, ám kissé módosított változat 1939. április 25-én került berepülésre. Jó teljesítménye azonnal felkeltette a francia légügyi minisztérium figyelmét, s a lenyűgözöttség következtében 220 darab VG.33 vadászgépre adtak le rendelése 1939 szeptemberében, melynek számát később 720 egységre növelték. Habár a repülőgép összeszerelési folyamata elég gyors volt, a nyersanyaghiány – mint például az esszenciális furnér – meglehetősen késleltette a gyártást. Esetenként a már teljesen összeszerelt repülőgépvázaknak egy ideig a gyár padlóján kellett pihenniük, míg a szükséges Hispano-Suiza motorok elérhetővé nem váltak. Mindezen gyártási problémák és Franciaország későbbi megszállása miatt a VG.33 soha nem került nagy számban gyártásra. Valójában csak 19 gépet használt a francia légierő az ország elbukása előtt, a német erők pedig másik 150 repülőgépvázat foglaltak el.


vg_33_04_450_888893dee4cca3a1c9eb1214f24 vg_33_06_450_9e3dbee5e18e27d77edaa4ede4a

A War Thunderben a VG.33 a valós élettel szemben nem csak hogy nagy számokban fog levegőben emelkedni, hanem ráadásul biztos, hogy észrevehető nyomot hagy majd az őt alulbecsülő ellenséges repülőgépek vékony alumíniumlemezein. A CR.714 riválisával szemben a VG.33-at egy sokkal erősebb, a Hispano-Suiza 12Y-13 motor módosított változata hajtotta, mely 860 lóerős teljesítmény leadására képes és a repülőgépet közepes magasságokon 558 km/h-s végsebességre gyorsítja. Érdekes módon a VG.33 széttörés nélkül képes több mint 800 km/h-s sebesség elérésére is meredek zuhanásban, s könnyűvadász voltjának köszönhetően kiválóan manőverezhető és érzékeny bármilyen repülési körülmény mellett.

Ami a támadó fegyverzetet illeti, a VG.33 nem fogja cserben hagyni jövőbeli pilótáit: fegyverzete túlságosan is hasonlít a D.520-éra, ugyanis egy darab 20 mm-es gépágyú került beszerelésre a légcsavar-agyba és négy darab 7,5 mm-es MAC géppuska a szárnyakba, melynek köszönhetően gyorsan végezhet ellenfeleivel, főleg ha egy kiválóan célzó pilóta ül a botkormány mögött. A szárazföldi egységek támadását favorizáló játékosoknak valószínűleg egy másik, megfelelőbb repülőgépet kell majd keresniük az ilyen jellegű küldetések teljesítéséhez, ugyanis végső soron a VG.33-at vadászgépnek terveztek.


vg_33_01_1280h720_2d281174cfb300116d4231


A VG.33 a War Thunder 1.73-as frissítésében érkező francia légierő fejlesztési fájának második rangjában lesz elérhető a játékosok számára.