A hajógyárat épp a második világháború kitörése előtt elhagyó és 1943-ig folyamatosan gyártott, a Regia Marina rombolókból álló haderejének lándzsahegyét képző (olasz haditengerészet) Soldati osztályú romboló volt Olaszország legnagyobb számban gyártott második világháború rombolója. A zárt haditengerészeti teszt résztvevői hamarosan újból a War Thunder vizeire helyezhetik a Soldati osztályú rombolót
Történet
A Soldati osztályú romboló fejlesztése 1936-ban vette kezdetét, miután a Regia Marina 12, új osztályú hajó építésére adott le rendelést. Habár a Soldati tervének nagy részét a korábbi, Oriani osztályú rombolóktól vették át, a Soldai fegyverzetét újabb modellekre váltották és megnövelték a légvédelmi fegyverek számát. A Soldati osztályú rombolókat két tételben gyártották. Az első, 12 hajóból álló tételt 1936-ban rendelték és 1937-ben készítették el, szolgálatba helyezésükre pedig 1939-ben került sor. Az újabb hét hajóból álló második tételt 1940-ben rendelték, s ebből öt el is készült 1942-re. A második sorozat hajóit egy kivétellel érintő változtatás során az egyedülálló 120 mm-es ágyút a szokásos, ikertornyokban használt 120 mm-es ágyúra cserélték.
A Soldati osztályú hajók nevezéktana egy érdekes furcsaság. Más nemzetekkel szemben (pl. Japán, Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok), akik a vezető hajó nevét használták az egész osztály elnevezésére, az olaszok más megközelítést választottak a Soldati osztályú rombolók elnevezésére. A soldati főnév katonákat jelent olaszul, és ha kicsit közelebbről megnézzük a Soldati osztály romblóit, például az Artigliere (tüzér, lövész), Legionario (légiós) vagy Granatiere (gránátos) hajókat, azok nevében az olasz katonai történelemhez kapcsolódó különböző katonatípusokat találunk. Más szóval a Soldati osztályt az Olaszországért a múltban és a jelenben harcoló katonai egységeknek szentelték. Ez a nómenklatúra a Soldati osztályú rombolók egyedi jellemzője, ugyanis a többi olasz hadihajó a már korábban említett standard nevezéktant követte. Összesen 17 darab Soldati osztályú hajó készült el, melyek mindegyike részt vett a földközi-tengeri hadszíntéren. Olaszország 1943-as megadásáig kétségkívül az olasz haditengerészet gerincét képezték. Tíz darab Soldati rombolót süllyesztettek el a második világháború folyamán, a túlélők java részét pedig szolgálatba állították a háború utáni olasz haditengerészetben vagy háborús kárpótlásként átadták a Szovjetuniónak vagy Franciaországnak.
![]() |
![]() |
A War Thunderben a Soldati osztályú romboló lesz az első hajó, mely az olasz lobogó égisze alatt „bont vitorlát”. Az éles szemű kapitányok talán már észrevették, hogy a Soldati osztályú romboló inkább a könnyebb oldalt erősíti fegyverzet szempontjából, s ez nagyon is igaz. A War Thunderben már jelenlévő rombolók java részéhez képest a Soldati osztály rendelkezik a legkevesebb elsődleges fegyverzettel, összesen csak négy darab 120 mm-es ágyúval, melyek két ikertorony formájában kerültek elhelyezésre a hajó elején és végén. Légvédelmi fegyverzete tizenkét darab 20 mm-es Breda gépágyúból áll, ami talán nem tűnik soknak a repülőgépek elleni védelemben, ám az ágyúk nagy tűzsebessége és a velük elérhető, egyetlen célpontra fókuszált össztűz elég ahhoz, hogy mind a pilóták, mind a kisebb hajók kapitányai kétszer meggondolják a Soldati megközelítését. Nehéz robbanófegyverzete a hajó közepén található két darab 533 mm-es tripla torpedóvető csőből és a taton elhelyezett mélységibomba-vetőkből áll.
Habár tűzereje nem is, de sebessége és mozgékonysága lenyűgöző. A három kazán által hajtott két gőzturbina képes 48 000 tengelylóerőt termelni, mely lehetővé teszi 38 csomós (70 km/h) sebesség elérését, mellyel a Soldati képes lehagyni a War Thunderben jelenleg elérhető legtöbb, ha nem az összes rombolót. A Soldati képességeinek egy jó kihasználási módja a „hit-and-run”: támadj maximális sebességgel és légy az első, aki eléri a stratégiai pontot a pályán, majd indítsd el a torpedótömeget, hogy megakadályozd az ellenség előretörését. Amikor csak lehet, támogasd a szövetségeseid az elsődleges fegyvereiddel és a közelre könyörtelen légvédelmi fegyverekkel. Mindig kövesd figyelemmel a hajód irányát és sebességét, ugyanis a szövetségeseidtől való különválás az utolsó dolog, amire a Soldati kapitányaként szükséged lehet. A sérülések figyelemmel követése egy másik fontos dolog, amire figyelni kell. Habár a hajó a többi rombolónál kisebb és így nehezebb eltalálni, ugyanakkor a vízbetörés és a tűz tovaterjedése gyorsabban zajlik le. Ha túl sokáig figyelmen kívül hagyásra kerülnek a sérülések, a játékosok az amúgy sem túl nagy, 206 főből álló személyzet számának gyors lemorzsolódását kockáztatják.