Gazdasági változások

Ahogy azt korábban ígértük, a III-V. rangú szárazföldi járművek esetében csökkentjük a kifejlesztéshez szükséges fejlesztési pontok mennyiségét, vásárlási és javítási árakat, valamint a modifikációik és   lőszereik árait is. Ahogy bevezettük a VI. rangú páncélozott járműveket, újra kellett dolgoznunk a kisebb rangok fejlesztési előrehaladását. A War Thunder eredetileg V. rangra lett tervezve, így a fejlesztési előrehaladás és a játék gazdasága úgy került kialakításra, hogy a játékosok a legmagasabb rangú járműveket ne érjék el túl gyorsan, és így elegendő időt töltsenek el a csaták mechanizmusának megértésével, majd már mint tapasztalat parancsnok oldják fel az V. rangot. Ugyanakkor az előrehaladás lassú sem lehet, mert ez a játék unalmassá válásához vezethet.

A VI. rang bemutatása után újradolgoztuk a már létező rendszert. Először a 4. és 5. rangok közötti követelménybeli eltérésnél tettük egyenletesebbé az 5. és 6. közöttit. Ami a kisebb rangokat illeti, sok munkába telt az egész előrehaladást kiegyensúlyozottá tenni, de örömmel mutatjuk be a közeljövőben bevezetésre kerülő változásokat.

A változások eredményeképpen:

  • csökken a járművel és a modifikációk feloldásához szükséges fejlesztési pont mennyisége;
  • csökken a járművel és a modifikációk megvásárolásához szükséges ezüst oroszlán mennyisége;
  • csökken a javítási költség;
  • csökken a lőszerek ára;
  • csökken a legénység kiképzésének ára és
  • csökken a tapasztalt és ász továbbképzések ára is.

Mindemellett visszaállítjuk azt, hogy rendelkezni kell a Sturer Emillel a Jpz 4-5 megszerzéséhez, illetve rendelkezni kell a Jpz 4-5-tel a RakJPz 2 megszerzéséhez. Ezek a követelmények átmenetileg inaktiválásra kerültek, amikor a Jpz 4-5 áthelyezésre került a páncélvadászok ágába.


Előzetes változások

A gazdasági frissítésben listázott változások a III-V. rangú szárazföldi járműveket érinti.

A fent említett változások az egyik elkövetkezendő frissítéssel lépnek hatályba, ám ennek pontos dátuma még ismeretlen. Kövessétek a híreket!


Találkozunk a csatatéren!