Fejlesztés – M4A1 FL10, a bájos Sherman

A francia M4A1 egy egyedi toronydizájnt adott a klasszikus Sherman harckocsinak az AMX-13-on is használt, francia tervezésű lengőtorony formájában. A lengőtornyok egy felső és egy alsó részből állnak, és lehetővé tették, hogy az ágyút a torony teljes felső részének döntésével együtt emeljék, míg az alsó rész a toronygyűrűhoz csatlakozva tette lehetővé az oldalirányú mozgást. Ez a dizájn számos előnnyel járt, beleértve a magas ágyúelhelyezést, a kisebb toronyméretet és az egyszerűbb, de megbízhatóbb automata töltőrendszer használatát.


image image

A francia mérnökök számos újítást vezettek be a Sherman harckocsihoz, beleértve a lengőtornyot is, mely nagyban különbözött minden korábbi, Sherman alvázon használt toronytípustól, azonban csak egy maroknyi Sherman harckocsi került az M4A1 FL10 sztenderdnek megfelelően átalakításra, s azok soha nem kerültek használata saját hadseregükben. Az új dizájn lehetővé tette a kisebb méretű torony használatát, valamint csökkentette a harckocsi tömegét és méretét, ugyanakkor elég szűkös volt a személyzet számára.

Szerencsére nem a személyzetnek kellett újratöltenie a 75 mm-es ágyút, ugyanis az AMX-13-hoz hasonlóan ezt egy automatizált rendszer végezte. Az automata töltőrendszer két, egyenként 6 lőszert tartalmazó dobtárból állt.


sherman_fl10_03_1280h720_d42e4d919667977


A két hatlövetű tárnak köszönhetően az irányzó összesen 12 lövést volt képes leadni gyors egymásutánban újratöltés nélkül. Sajnos a tárak kifogyása után a személyzetnek vissza kellett vonulnia a csatatérről, kiszállni a járműből és kézileg újratölteni az automata töltőrendszert. A War Thunderben ez egyszerűen egy hosszú újratöltési idővel lesz szimulálva.

Az M4A1 FL10 mint közbülső rangú prémiumharckocsi készen áll csatlakozni a hamarosan érkező francia szárazföldi erők fejlesztési fájához.


Előrendelés – M4A1 FL10
Предзаказ - Набор AMX 13 SS.11
A csomag tartalma:
  • Sherman M4A1 FL10 harckocsi (III. rang, Franciaország)
  • 1000 Arany Sas
  • 7 napnyi prémiumfiók
  • Hozzáférés a francia harckocsik zárt bétatesztjéhez
  • Előrendelési bónusz – MAS 38 géppisztoly 3D dekoráció
  • Előrendelési bónusz – “Desert Wolf” titulus

Érkezik a War Thunder 1.75-ös frissítése – kövessétek a híreket!

 


Találkozunk a csatatéren!