A 38.M Toldi könnyű harckocsi egy Második Világháborúban használt, magyar gyártású páncélozott harcjármű. Ez volt Magyarország első, sorozatban gyártott harckocsi típusa, amit a svéd Landsverk L-60 könnyű harckocsi licenciája alapján gyártottak. A német katonák a harckocsit “Papírtanknak” csúfolták a vékony páncélzata miatt. Két típusa ismert, a Toldi I (Toldi A-20) és a Toldi II (Toldi B-20).

 

Története

A trianoni békeszerződés szigorú tilalmai miatt Magyarország nem rendelkezett megfelelő háttérrel, hogy harcjárműveket gyártson, az Első Világháborút követő 10-15 évben valamennyi páncélozott jármű, vásárlás útján került az országba, de ezek mind elavultnak számítottak. A magyar hadvezetés 1935 után a hazai fegyvergyártás minél gyorsabb ütemű megteremtésén fáradozott, hogy korszerű, ütőképes hadsereget lehessen fejleszteni, ezt azonban nem lehetett külföldi járművek megvásárlásával elérni. Az 1938-ban meghirdetett Győri Program alapvető célja a páncélos fegyvernem létrehozása volt.

Miután Magyarországon a harckocsi fegyvernemet csak az elavultnak számító, gyenge páncélzatú és fegyverzetű olasz Ansaldo kisharckocsik képviselték, a hazai fejlesztésű V-4 közepes páncélost viszont költségesnek tartották felderítő, menetbiztosító és futárösszekötő feladatok végrehajtására, a megoldást a könnyű harckocsik hazai gyártásának megteremtése jelentette, melyet a sikertelen német, olasz és angol vásárlási és tájékozódási kísérletek kudarcai is megerősítettek.

1936. október 25-én a svéd Landsverk-gyár a Honvédelmi Minisztérium, a Vezérkari Főnökség, a Haditechnikai Intézet, valamint a Magyar Királyi Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) képviselői részére bemutató előadást tartott a gyár eladásra szánt harcjárműveiből, ami a magyar hadvezetés részére páratlan lehetőséget jelentett. Az előadáson a svéd L-60 típusú könnyű harckocsi megfelelőnek bizonyult a HM és a vezérkar képviselői által támasztott elképzeléseknek, ezért a MÁVAG költségén katonai szakértő bizottság látogatott Svédországba, hogy működés közben is meggyőződhessenek, hogy a harckocsi megfelel-e az elvárásoknak, a látogatás kedvező eredménnyel zárult.

1937. augusztus 17-én a HM és a vezérkar – miután erre engedélyt kértek a Landsverk-gyártól – egy május óta Ausztriában lévő L-60-as harckocsit is kipróbáltak, hazai körülmények között. A próbán a könnyű harckocsi mellett a hazai gyártású V-4 közepes harckocsi is vizsgázott. Noha páncélvédettség és tűzerő szempontjából az L-60-as elmaradt a nehezebb harckocsitól, a V-4-est terepen történő mozgásban messze megelőzte. Az összehasonlítás során mindkét típus gyártását javasolták a szakértők.

1937. október 21. és november 28. között újabb csapatpróbán vett részt a „kölcsönzött” L-60-as az örkénytábori és hajmáskéri gyakorlópályán, mely során 1751 km-t tett meg hibamentesen, változatos terepen. A motor, az erőátviteli szervek, a futómű és a fékek kifogástalanul működtek, a fegyverzet használhatóságát is jónak értékelte a bizottság. Egyedül a szokatlan kormánykerekes irányítású rendszert kifogásolták. Ugyanis a lánctalpas járműveknél általában szokásos fékkarok helyett az L-60-ast kormánykerékkel irányították. A kormánymű a kormánykerék állásától függő mértékben lassította az elmozdulás irányában lévő lánctalpat, és a járművet a kívánt irányba fordította. A megoldás hátránya az volt, hogy a lánctalpakat nem lehetett teljesen leállítani, így a jármű sarkon nem, csak 8 méteres köríven tudott fordulni.

A HM és a HTI a csapatpróbák eredményei alapján az L-60-ast megvásárlásra, rendszeresítésre alkalmasnak találták, ezért 1937 végén a MÁVAG megvásárolta a könnyű harckocsi gyártási jogát és egy módosított toronnyal ellátott mintapéldányt. A módosítás a torony hátsó részét érintette; a kör alaprajzú kupolát hátrafelé egyenes vonalú toldattal látták el, a kezelők kényelmesebb mozgási lehetősége, valamint a később beépítésre kerülő rádiókészülék elhelyezése céljából. A Magyar Királyi Honvédség ezt a módosított tornyú mintapéldányt később H-004 számú forgalmi rendszámmal rendszeresítette.

 

Fejlesztés

A megvásárolt mintajármű 1938 elején érkezett Magyarországra, de a sorozatgyártása előtt még két újabb tesztet végeztek el rajta. Egy bemutatót 1938. május 3-án a HM, a VKF és a HTI szakértői részére, ahol döntöttek a könnyű harckocsi rendszerbe állításáról, és egy újabb csapatpróbát a hibák feltárása céljából 1938. június 23. és 28. között Hajmáskéren és Várpalotán, a Veszprém-Zirc-Győr útvonalon pedig menetpróbán vett részt a mintajármű. A csapatpróbán észlelt kisebb hibákat, kijavításra szoruló hiányosságokat jegyzőkönyvbe vették, és a módosítási javaslatokat megtárgyalták Svédországban a Landsverk-gyárral.

A megbeszélések során – a kisebb módosítások elvégzése mellett – megállapodás született a torony felső páncéllemezére elhelyezett, megfigyelőprizmákkal ellátott parancsnoki megfigyelőkupoláról is. Azonban két lényeges változtatási kérelmet a nagyarányú átszerkesztés miatt a Landsverk-gyár elutasított. Az egyik a kormánykerékkel történő vezérlés helyetti fékkaros megoldás volt, a másik a torony fékezhetőségének módosítása. A harmadik jelentősebb változtatást, a páncéllemezek hegesztése helyett csavarozási technikával történő összeillesztését illetően, a svéd gyár vezetői meggyőzték a magyar képviselőt az új technika előnyéről, így ez a kérdés, mint a harckocsi legnagyobb előnye, lekerült a változtatási igények listájáról.

Fegyverzet kérdésében a HTI szakemberei eleve eltekintettek a svéd fegyverek alkalmazásától, egyrészt mivel a svéd fegyverek nem rendelkeztek hazai gyártású lőszerrel, a géppuska tekintetében pedig gazdaságosabbnak tartották a hazai fejlesztés alkalmazását. Ez a döntés a gyártás során komoly nehézségeket okozott. A beszerelésre szánt, hazai gyártású 20 mm-es 36.M nehézpuska 5 lőszert tartalmazó tárjának töltésére a beszerelés után nem maradt elég hely. Ezt a problémát a tár 4 darabosra történő átszerkesztésével oldották meg. A tűzgyorsaság növelése céljából kísérletek folytak abból a célból is, hogy a páncélosba szerelt nehézpuskát sorozatlövés leadására alkalmas nehézgéppuskával helyettesítsék. A kívánt fegyverből különböző elven működő mintadarabot készített két ismert fegyverkonstruktőr, Király Pál, valamint Gebauer Ferenc. A tervek szerint ezt a fegyvert a Turán harckocsiban is alkalmazták volna, végül azonban nem került sorozatgyártásra, csupán kísérleti példányai maradtak fenn.

A géppuskánál azonban komolyabb problémák adódtak. A beszerelésre szánt 8 mm-es 34/37.AM Gebauer géppuskának csak 25 darabos táras verziója volt, a fegyver negatív szögtartományban történő használatához azonban nem állt rendelkezésre elegendő hely. A Danuvia-gyár a géppuskák hevederesre való átalakítását csak 1940 őszére vállalta, egy új, 24 darabos tár legyártása viszont többletköltséget és további határidő eltolódást jelentett volna. Végül a 25 darabos tár felett a toronytetőn, a tár méretének megfelelő nagyságú nyílást vágtak, amely fölé csavarokkal rögzíthető kupolát szereltek.

A csapatpróbák eredményei alapján a harckocsiba a 38.M R-5 típusú rádiót szerelték. Ez a torony hátsó, magyar kérésre meghosszabbított szekrényébe került. A rádiókészülék hatótávolsága távbeszélő üzemben 2/15 km, távíró üzemmódban pedig 6/30 km volt. A készülék félkör alakú szalagantennáját két ponton rögzítették a torony jobb oldali palástjára, a beszállóajtó mögött és a bukótorony toldalékán. Üzemen kívüli állapotban az antenna a torony tetőpáncéljára szerelt tartóban feküdt, üzemelésre a torony belsejébe szerelt szerkezettel lehetett belülről függőleges helyzetbe állítani.

A Landsverk L-60 típusú, módosított kivitelű könnyű harckocsi végül 1938 októberében került rendszeresítésre 38.M könnyű harckocsi (Toldi) néven. Ezután kezdődtek meg a HM és a két gyártó vállalat közötti tárgyalások a gyártás költségeiről. Az előre jelzett rövid határidő miatt a MÁVAG és a Ganz-gyár 125.000 pengős darabonkénti árat tartott megfelelőnek, a minisztérium 100.000-es ajánlatával szemben.  Végül 110.000 pengős gyártási árban egyezett meg a két fél, azzal a külön kikötéssel, hogy a gyártó a megrendelésre kerülő 80 darabos sorozatot másfél év alatt átadja a megrendelőnek, de a rövid gyártási idő miatt a járművekhez szükséges motorokat, sebességváltókat, a futómű görgőit, az optikai berendezéseket a megfelelő német és svéd üzemekkel gyártatja le, és adja át a gyártóknak.

A megállapodást követően a HM 40-40 darab Toldi harckocsit rendelt a MÁVAG-tól, illetve a Ganz-tól 1939. február 6-án, az eredetivel megegyező kivitelben, figyelőkupolával, a rendszeresített 20 mm-es nehézpuskával, a magyar gyártású Gebauer-géppuskával, valamint rádióval. A megrendelés ütemezése miatt az első sorozat járművei a Toldi I elnevezést kapták.

A gyártás során azonban a külföldről megrendelt alkatrészek csak jelentős késéssel érkeztek a gyárakba, az idő közben kitörő Második Világháború miatt pedig a németországi szállítások vontatottan teljesültek. További jelentős határidő-elcsúszást jelentett a már a Honvédségnek adott, elkészült járművek bejáratása során jelentkezett hibák kijavítása. Az első két harckocsit (H-301 és H-302 forgalmi rendszámú) 1940. április 13-án adták át a Központi Átvételi Bizottság (KÁB) alkalmazottainak 38.M Toldi könnyű harckocsi, A-20 megnevezéssel.

Toldi harckocsik szerelése

A gyártás vontatottan haladt, 1940. szeptemberéig a két gyár alig több mint a megrendelés 50%-át tudta teljesíteni. Az 50 darab átadott járműből 24-et a próbautak során jelentkezett hibák és törések miatt vissza kellett szállítani a gyártókhoz, javítások céljából. Végül az első megrendelt sorozat utolsó járműveit a Ganz-gyár 1941 februárjában, a MÁVAG ezen év márciusában adta át a csapatoknak. A megrendelésben meghatározott határidőhöz képest ez hét hónapos késés volt. Mindezek ellenére még 1940. június 5-én a HM megrendelte a második, 110 darabos sorozatot Toldi II elnevezéssel, 42 darabot a MÁVAG, 68-at a Ganz-gyártól.

A második sorozat járművei nem különböztek sokban az első sorozattól. A géppuskákat tárasról hevederesre alakították át, így a toronytetőn lévő kivágást és a rést takaró kupolát megszüntették, valamint szalagantenna helyett botantennát rendszeresítettek a rádióhoz. A KÁB az második szériás járműveket 38.M Toldi könnyű harckocsi, B-20 megnevezéssel vette át.

1941-re az átadott harckocsik meghibásodása jelentősen csökkent. Ennek az volt az oka, hogy 1941-ben Magyarország megvásárolta a Büssing-motor gyártásának a jogát, és a hazai gyártással erősebb, megbízhatóbb motorokkal, torziós rugókkal látták el a készülő páncélosokat.

A későbbiekben a Második Világháború harci tapasztalatai rámutattak a  harckocsi gyengeségeire, így a gyártást 1942-ben beszüntették, miután Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka jelentette ez év nyarán, hogy a Toldi könnyű harckocsi komoly harc megvívására teljesen alkalmatlan.

 

Méretei és kialakítása

A 38.M Toldi könnyű harckocsi 8,5 tonnát nyomott, teljes hosszúsága 4750 mm, szélessége 2140 mm, magassága 2020 mm. A páncélteknő hosszúsága 3650 mm, a legszélesebb pontja 1500 mm, ami az első, fogaskerekes meghajtókerekek közötti függőleges oldalú résznél van. Szemből a páncélteknő négyszög alakú, de meghajtókerekek mögött résznél a teknő oldalfalai már 75°-75°-os szögben dőltek. Ezeken a ferde lemezeken volt oldalanként 4-4 rugó-himbatok, 2-2 lökéscsillapító, 2-2 lengőkar ütköző, 2-2 lánctartógörgő-tartó konzol, hátul a láncfeszítő kerék tengelycsapja, valamint ennek első és hátsó ütközői.

A páncélteknő hasa 3°-os szögben lejtett hátrafelé, a végénél egy 60°-ban hátrafelé döntött páncéllemez illeszkedett hozzá. Ennek a lemeznek a felső részén, a középvonaltól jobbra helyezkedett el a kézi indítókar bemeneti nyílása, valamint erre erősítették fel a két fekvő helyzetű kipufogódobot. Szemből egy 45°-os haslemez zárta a teknőt, amelyre 1-1 vonóhorog került.

A teknő felső éle magasságában sárvédőket szereltek a futómű feletti részre. Ezekre erősítették elől az egy-egy kisebb méretű, lemezburkolattal, vagy fémráccsal védett lámpát, hátul pedig a kéziszerszámokat és a pótalkatrészeket tároló, csuklópántos fedéllel ellátott, zárható fémládákat. A sárvédő lemezekkel együtt 2140 mm a harckocsi szélessége.

A páncélteknőhöz csatlakozott a felépítmény, amelynek oldalfalai 72°-ban befelé dőltek. Ezekre erősítették fel a rendszeresített kéziszerszámokat; bal oldalon a feszítővas és az ásólapát, jobb oldalon a csákány, a sárhányóra rögzítve pedig a kocsiemelő szerszám. Továbbá ezeken az oldalfalakon vannak az egy-egy golyóálló ráccsal fedett, belülről páncélfallal védett szellőzőnyílások, a küzdőtér magasságában. Ezeken a nyílásokon keresztül áramlott ki a fegyverhasználat során keletkezett lőporgáz. Az oldalfalak enyhe törésben illeszkedtek egymáshoz.

Elől egy 30°-os ferde homloklemez kapcsolódott a teknő első haslemezéhez. Ez a homloklemez egy 7°-os ferde lemezben folytatódott, majd 70°-ban csatlakozott hozzá a páncéltest frontlemeze. A felső homloklemez közepén került kialakításra egy fényszórónyílás, amit páncélsisakkal vettek körül és elölről golyóálló védőráccsal ellátott fedél zárt le. Ez a fedél a harckocsi belsejéből, az állítható vezetőülésből mozgatható. Ez a nyílás egyúttal a hajtókerekek szellőzését is biztosította. A fényszórónyílás alatt egy csavarokkal zárt, kívülről felnyitható ellenőrző-nyílás volt, a kormány-dörzskapcsoló ellenőrzésére és állítására. Ez alatt volt egy kisméretű, ovális öntvény a homloklemez alján, amin a jármű gyári alvázszáma szerepelt. A kocsi elején beépített hajtóművek és fékek hűtésére a ferde homloklemez jobb oldalán lévő, golyóálló ráccsal védett szellőzőnyílást alakítottak ki.

A felépítmény ferde homloklemezéhez kapcsolódtak a vezető fejvéd homloklemezei. Az öt lapból álló kupola felett egy csap körül jobbra elfordítható fedél található, ezen keresztül tudott a vezető ki- és beszállni a harcjárműbe. A vezetőhely kényelmes elfoglalásához azonban a tornyot jobbra kellett forgatni, hogy a nyílás teljes felülete szabaddá váljon. A fejvédő kupola elején és oldalain 6 figyelőnyílás volt, ebből 3 vetítőtükörrel ellátott prizmás kinézőnyílás, 3 pedig szilánkmentes üvegből készült figyelőrés. Ezeket a figyelőréseket a belülről mozgatható, a fejvédőlemez külső oldalaira szerelt figyelőfedéllel védték. A kupola fedele nyitott állapotban egy gömbvasból készült, félkör alakú korláton támaszkodott, ami a ferde páncéllemezre volt szerelve.

A páncéltető fedlapján, a torony által nem takart hátsó részen golyóálló ráccsal védett szellőzőnyílás volt, ami a motor hűtésére és a küzdőtérben keletkezett lőporgázok kiszellőztetésére szolgált. A szellőzőrács mögött, az üzemanyagtartály fölött volt egy leszerelhető keresztlemez, amelyen volt két, csuklópánttal zárható fedelű, kör alakú nyílás, ezeken lehetett betölteni a hűtővizet. A keresztlemezhez csatlakozott a motorházfedél, amelyet elől három erős csuklópánttal rögzítettek. Ezen a fedélen volt két kör keresztmetszetű, gombafej-alakú, fedéllel ellátott légszívó nyílás, pontosan a légszűrők fölött. A menetirány szerinti bal oldali légszívó nyílás mellett található a lapkával lefedett üzemanyag beöntő nyílás. A motorházfedél hátrafelé 8°-os szögben dőlt. A motorházfedél mögött, a páncéltest teljes szélességében levegő-kiömlőnyílás volt, ezt golyóálló rácsrudak védték.

A páncélteknő 60°-os farlemezéhez csatlakozik a felépítmény 85°-ban megdöntött páncéllemeze, ami nem csatlakozik a felső zárólemezhez, a felül nyitott rész szolgált a motorházból kiáramló meleg levegő távozására. Ezt a nyitott rést az ívben hajlított farlemez takarta.

A 360°-ban forgatható torony a páncéltest vízszintes középlemezén helyezkedett el, a küzdőtér felett. A torony két oldalpalástja két, méretükben eltérő, 75°-os dőlésszögű íves páncéllemez, amelyek közül a jobb oldali volt hosszabb. Az oldalfalakhoz hátul két egyenes-vonalú zárólap illeszkedik, amelyek 68°és 109°-ban dőlnek. A toronygyűrű belső átmérője 1280 mm, külső mérete 1375 mm. Teljes hossza 1730 mm, a toldalék bukótoronnyal 1800 mm. A bukótorony a fegyverágyból, valamint a kívülről rászerelt védőpajzsból állt. A torony magassága a parancsnoki figyelőkupolával együtt 710 mm, anélkül 560 mm. A torony oldallemezein kétoldalt, egymással szemben volt egy-egy belülről zárható beszállóajtó, amelyeket három helyzetben lehetett rögzíteni. Teljesen zárt, nyitott, illetve egy középállásban rögzíthető helyzet. Mindkét ajtó rendelkezett egy-egy téglalap alakú, fedéllel zárható figyelőnyílás, amit belülről lehetett nyitni. Ugyanilyen figyelőnyílás volt a torony jobb oldalának elején is.

A torony elején helyezkedett el a bukótorony ágyazását szolgáló négyszög alakú toldalék. Ennek a csapágytartóiba illeszkedtek el a bukótorony csapjai, amellyel az függőleges irányban billenthető. Ha a fegyverzet teljesen vízszintesen állt, a bukótoronypajzs 80°-os szögben dőlt. A bukótoronypajzson nyílásokat alakítottak ki a fegyverzet részére, azonban a géppuskalőrés előtt volt egy belülről mozgatható lőrésfedél. Ezt a lőrésfedelet zárva tartották, ha a géppuskát a nehézpuskával párhuzamosítottan akarták alkalmazni, ha azonban attól függetlenül használták, akkor a fedelet kinyitották.

38.M Toldi nyitott vezető kupolával és bukotoronypajzs fedlappal

A torony fedlapján helyezkedett el a bal oldalon a távcsöves harckocsi irányzék páncélsüvege, mögötte pedig a légvédelmi géppuska fegyverállvány-tartó hüvelye. A torony jobb oldalon a parancsnoki megfigyelő-kupola helyezkedett el. A kupola oldalfalában 5 üvegprizmás figyelőablak volt, amiket belülről lehetett lezárni a kívülre erősített páncélfedelekkel. Volt további kettő, egymással ellentétes irányba beépített, szilánkmentes üveggel ellátott figyelőnyílás is, amiket hasonló mechanizmussal lehetett lezárni. A kupolának a kupola felső körvonalával megegyező alakú páncélfedele volt, amit csuklópánttal lehetett felnyitni, és kinyitott helyzetben rögzíteni. Nyitott helyzetben a kupolafedél védelmet nyújtott a toronyban álló parancsnoknak a gyalogsági lövedékek ellen.

38.M Toldi légvédelmi géppuska fegyverállványával és a beleillesztett 34/37.AM Gebauer géppuskával

A torony belsejében, a bal oldalon helyezkedett el az irányzógép. A berendezés az irányzógép tartó-konzolára került beszerelésbe, így a toronnyal együtt forgott. Ez lényegében két egymástól függetlenül működő, de közös szekrénybe zárt fogaskerék-műből állt, melyek közül az egyik a torony oldalirányú forgatására, a másik a bukótorony függőleges irányú billentésére szolgált. A torony forgatását egy tárcsás kézikerék végezte, ami az irányzógép alsó falán volt beépítve. Két különböző sebességfokozata volt, a sebességet a fogantyús sebesség-áttételváltóval lehetett beállítani. Első állásban a torony gyorsan forgott, azonban a finom beállítást, a célzás pontos irányítását a kar hátsó helyzetbe történő állításával, lassan mozgatva lehetett elérni. A tornyot kézzel is lehetett forgatni, ilyenkor egy másik rögzítő fogantyú használatával az oldalirányzó szerkezet kikapcsolt. A bukótorony billentésére és a fegyverek magassági irányzására az irányzógép-szekrény bal oldalán található, függőleges helyzetű kézikerék szolgált. A parancsnok és a lövész a toronygyűrűhöz rögzített üléstartó konzolon lévő, állítható üléseken foglaltak helyet, amik a toronnyal együtt forogtak.

Bal oldali nyitott toronyajtó, a látszik ahogyan a lövész belenéz a harckocsi irányzékba, mellette a harckocsi parancsnoka áll

 

Páncélzat

A harckocsi teknője 6 mm vastag fenéklemezzel, 13 mm vastag első haslemezzel és oldalfallal, valamint 7 mm vastag farlemezzel rendelkezett. A páncéltest első ferde homloklemeze, a hozzá kapcsolódó ferde lemez, valamint a páncéltest frontlemeze 13 mm vastagok voltak. A vezető fejvéd homloklemezei szintén 13 mm vastag páncéllapokból készültek. A páncéltető a fenéklemezhez hasonlóan 6 mm vastag. A tornyot minden oldalról 13 mm vastag páncéllemez védi, a tetőlemez 5 mm vastagságú.

38.M Toldi könnyű harckocsi páncélzata és belső tere

 

Fegyverzet

A Toldi fő fegyverzete a Solothurn S-18/100 páncéltörő puska licencben gyártott magyarországi változata, a 20 mm-es 36.M nehézpuska volt. A precíz felépítésű, több mint 200 alkatrészből álló fegyver öntöltő rendszerű, rövid csőhátrasiklású, koncentrikus forgóretesszel ellátott, merev reteszelésű típus, valamint csőszájfékkel is rendelkezett, amely csökkentette a hátralökés erejét. A nehézpuska a rátöltés lehetőségének kiküszöbölését biztosító berendezéssel is rendelkezett. Két rendszeresített lőszertípusa a 36.M 20 mm-es repeszgránát (HE, tábori zöld festéssel), valamint a 36.M 20 mm-es páncélgránát (APHE-T, fekete festéssel), amiket 4 darabos tárakban töltöttek be a fegyverbe.

A – hüvely nélkül – kb. 0,134 kg súlyú repeszgránát 36/20.M fejgyújtója igen érzékeny volt, egészen kis ellenállású célban is robbant, élő célok ellen 3 méter átmérőjű körben megsemmisítő hatása volt, a lövedékben 6 gr robbanóanyag volt. A 0,148 kg súlyú páncéltörő lövedék 500 méter távolságon 20 mm páncélt ütött át 90 fokos találati szög esetén, ami 60 foknál 16 mm-re csökkent. Finn adatok szerint 100 méteren a fegyver 20 mm páncélt ütött át 60 fokos találati szögnél, más adatok szerint pedig 90 fokos találati szög esetén 35 mm páncélzatot ütött át 300 méteren. Újabb források alapján 100 méteren, 90 fokos találati szögnél 35 mm, 300 méter esetén pedig 27 mm a fegyver páncélátütése. A páncélgránátnál alkalmazott gyújtószerkezet a 36/20.M fenékgyújtó. A lövedékek 762 m/s kezdősebességgel hagyták el a 900 mm hosszúságú fegyvercsövet, a gránátban 1,4 g robbanóanyag volt.

A nehézpuska fő erénye a pontossága volt; szórása 500 méter távolságon 25X25 cm, 1000 méter távolságon 100X100 cm volt. Hatásos lőtávolsága, amelyen még a találatnak nagy volt a valószínűsége, kis pontcélokkal szemben 1500 méterig terjedt. A maximális lőtávolság 5500 méter volt. A gyakorlati tűzgyorsaság percenként 22-26 lövés volt, a kezelőszemélyzet gyakorlottságától függően.

20 mm-es 36.M páncélgránát

A könnyű harckocsi másodlagos fegyvere a 8x56mmR kaliberű 31.M töltényt használó 8 mm-es 34/37.AM Gebauer géppuska volt, 25 darabos tárakkal. A második szériás Toldi II (B-20) harckocsiknál a géppuskák 25 darabos tárát 100 darabos hevederre cserélték. A géppuskát és a nehézpuskát a bukótoronyban lévő fegyverágyba illesztették, amik így a bukótoronnyal együtt -5° és +10° fokban dönthetőek voltak. A géppuskát a nehézpuskától való független használat során – amikor a bukótoronypajzson lévő lőrésfedél nyitva volt – további 10-10°-os szögtartományban lehetett mozgatni függőlegesen és oldalirányban is. A géppuskát ki lehetett szerelni a fegyverágyból és légvédelmi célokra is használni, ilyenkor a harckocsi tetején elhelyezett fegyverállványba illesztették. A 34/37.AM Gebauer harckocsi géppuska elméleti tűzgyorsasága 1000 lövés/perc volt, a lövedék kezdősebessége 730 m/s. A harckocsi kiszabott lőszermennyisége 208db 20 mm-es gránát 52 tárban, és 2400 darab 8x56mmR kaliberű 31.M lőszer a 8 mm-es 34/37.AM Gebauer géppuskához, 96 tárban.

38.M Toldi harckocsi irányzék

 

Mobilitás

A motortér a küzdőtér mögött lett kialakítva. A küzdőtér hátsó lemezének a túloldalán helyezkedett el a motor hűtését ellátó 60 literes víztartály, illetve hűtőtest. Itt kapott helyet a három üzemagyag tartály is (193+26+34 l), amelyek össztartalma 253 liter volt. A Büssing NAG type L8 V36 Tr jelű, négyütemű, 8 hengeres, benzines motor nem a jármű hossztengelyével megegyező irányban, hanem attól 5°-ban jobbra elfordítva foglalt helyet. A motor hátsó részéhez rögzítették a motor és a motortér hűtését szolgáló ventillátorkereket. A motor első részére szerelt tengelykapcsolóhoz csatlakozó kardántengely a küzdőtér jobb oldalán, a padlólemez alatt haladt a sebességváltóműhöz, majd a jármű elején lévő lánchajtó- és kormánymű közvetítésével a meghajtó tengelyre szerelt lánchajtó kerékig.

A motor 155 LE teljesítménnyel 2700/perc üzemi fordulatszámon 50 km/h maximális sebesség elérésére volt képes. Az erőgép legnagyobb vonóereje 7800 kp, a jármű hatótávolsága 200 km, a motor fajlagos teljesítménye 18,2 LE/t. Hengerűrtartalma 7913 cm³, a furat/löket arány 107/110 mm, a sűrítési arány 1:5,25. A jármű öt előre sebességfokozattal rendelkezett, ami jó tapadási viszonyok esetén 40°-os lejtőmászó, 0,6 m-es lépcsőmászó és 0,7 m-es gázlóképességet biztosított a harckocsinak. A belső láncon mérve a legkisebb fordulati sugár 4,5 m volt, árokáthidaló képessége 1,75 méter, legnagyobb oldaldőlési szöge pedig 25°.

A harckocsi futóművét oldalanként 4-4, 600 mm átmérőjű iker-futógörgő, 1-1, 775 mm átmérőjű, két fogaskoszorúval ellátott, kettős lánchajtó kerékből, 1-1 hátsó, 625 mm átmérőjű láncvezető-láncfeszítő kerékből és 2-2, 200 mm átmérőjű lánctámasztó görgőkből állt.

A kettős futókerekek küllős (6 küllő) keréktárcsából és az azokra szegecselt, tömörgumival borított kerékabroncsokból álltak. Oldalanként az 1. és a 3. futókerék lengőkarjához 1-1 rugós lökéscsillapító csatlakozik, a 2. és 4. futógörgő lengőkarjának túlzott felemelkedését egy-egy gumituskóval ellátott ütköző gátolta. A torziós tengelyek megoldása miatt a jobb oldali futógörgők 110 mm-el előbbre voltak a bal oldaliaknál, de a közöttük lévő tengelytávolság mindkét oldalon 790-790 mm maradt.

A láncvezető-láncfeszítő kerekek feladata volt a hernyólánc vezetése, valamint a láncfeszesség szabályozása. Ezek a kerekek a páncélteknő hátsó végén, a 28 fogas lánchajtó kerekek pedig a harckocsi elején, a páncélteknő oldalfalára lettek felszerelve. Sem a meghajtókerekek, sem a láncvezető-láncfeszítő kerekek nem érintkeztek a talajjal normális körülmények között, így ezek nem voltak terhelve. Mindkét kerék egy-egy könyökös lengőkartengelyen volt ágyazva.

A tömörgumival abroncsozott lánctámasztó görgők feladata volt a hernyólánc felső ágának alátámasztása, ezek golyóscsapágyon futottak. A dupla lánctartó görgők tengelye közepén „U” alakú vájattal biztosították a tengelynél magasabb, 110 mm magasságú láncvezető nyelvek áthaladását. A láncvezető nyelvek biztosították a lánc vezetését a kettős futó- és láncvezető görgőkön. Új lánc esetén a harckocsi lánctalpa 125 darab, 286×65 mm méretű lánctagból állt. A lánckoszorú elől a lánchajtó keréken, hátul a láncvezető keréken volt felfüggesztve. A Toldi könnyű harckocsi fajlagos talajnyomása 0,50 kp/cm² volt.

 

Harci alkalmazás

A magyar harci alakulatok először 1940. április 13-án vették át az elkészült harckocsikat. Az első alakulat amit Toldikkal szereltek fel a 2. gépkocsizó dandár 3. felderítő-zászlóalja volt. Noha a harckocsik már 1940-ben részt vettek az észak-erdélyi bevonuláson, harci körülmények között csak 1941-ben lettek bevetve, Jugoszlávia megtámadásakor. A délvidéki területek visszacsatolása során a Magyar Honvédségnek csupán csekély számú, elavult francia és csehszlovák harckocsikkal kellett szembenéznie, melyek közül az ütőképesebb egységeket a Jugoszláv hadvezetés inkább a német erők ellen vetett be. A harckocsik főleg erődítmények és gyalogság ellen vívtak harcot nyílt terepen, vagy utcai közelharcban.

38.M Toldi a jugoszláviai harcokban

1941 nyarán a Szovjetunió megtámadása során a magyar Gyorshadtest összesen 102 darab Toldi I és Toldi II harckocsival volt felszerelve. Ezen a hadszíntéren azonban megmutatkoztak a harckocsi hátrányai. A gyenge fegyverzet és páncélzat miatt 1941. szeptember 1-re a Gyorshadtest könnyű harckocsijainak 53%-a harcképtelenné vált, a harctérről való november 6-i kivonásukra pedig a Toldik 80%-a megsemmisült. A könnyű harckocsi jóformán még a szovjet gyalogsági nehézpuskák ellen sem nyújtott megfelelő védelmet, egyenértékű ellenfelet pedig még a középkategóriás szovjet harckocsiknak sem jelentett. Azonban meg kell említeni azt is, hogy a magyar csapatok az 1939-es Katonai zseblexikon értelmében ekkor a Toldi harckocsikat más fegyvernemek és a gyalogság támogatására, felderítésre, biztosításra és üldözésre használták, tehát a nagy számú veszteség abból is fakadt, hogy a könnyű harckocsikat az esetek többségében nem támogatta közvetlenül a gyalogság, így ki voltak téve nemcsak a szovjet csapatok páncéltörő fegyvereinek, de még a nehézfegyverek tüzének is, illetve az ellenséges gyalogság is könnyen a közelükbe férkőzhetett egyéb páncélelhárító eszközökkel.

38.M Toldi és egy kilőtt, ikertornyú orosz T-26 1931-es modell

Az 1942-ben a frontra kivonuló 2. hadsereg kötelékébe tartozó 1. tábori páncéloshadosztály még század és zászlóalj szinten alkalmazta a Toldi harckocsikat parancsnoki járműként, de 1943-ra és a háború további éveiben – a Turán harckocsik megjelenésével – már csak a 36/40. Nimród páncélos gépágyúval felszerelt egységeknél alkalmazták ilyen módon. Miután harci értéke már nem volt megfelelő, a Toldi könnyű harckocsit futár és felderítési célokra, valamint kiképzési célokra alkalmazták egészen a háború végéig. Főleg az R-5 rádió használatát és harckocsi-műszaki ismeretek elsajátítására használták. Mára egyetlen 38.M Toldi I (A-20) maradt csupán, amit az oroszországi Kubinka Harckocsi Múzeumban állítottak ki.

 

Változatok

Toldi I (A-20) – félkör alakú szalagantenna a rádióhoz, a torony tetején kivágás és egy azt takaró kupola a géppuska akadálytalan mozgásának érdekében

Toldi II (B-20) – botantenna a rádióhoz, a géppuska 25 darabos tárát 100 darabos hevederre cserélték, a torony tetején a kivágás és az azt takaró kupola megszűnt

Toldi eü. 20 – 1944-ben 9 darab harckocsit alakítottak át olyan célból, hogy a frontvonalban kilőtt harckocsik személyzetét kimentse, illetve egészségügyi személyzetet juttasson a frontra. Ez az átalakítás a lőszermennyiség csökkentésében és a jobb oldali torony-bebúvónyílás szélesítésében mutatkozott meg. Az elkészült egészségügyi harckocsikat 1944. márciusában adták át az alakulatoknak.

44.M Buzogányvetős Toldi – kísérleti jellegű változat, valószínűleg egy provizórikus próba. A harckocsi 8°-ban megemelt és kiékelt motorfedlapjára felszerelt 44.M Buzogányvető egy egyszerű kivitelezésű mechanikus rendszerrel lett összekötve a fegyverággyal, aminek függőleges irányban történő mozgatása aktivizálja a fegyver elsütőberendezését. Mivel csupán egyetlen egy fénykép készült erről a prototípusról és adatok sem maradtak fent róla, ez az elképzelés csak a fotó elemzése utáni spekuláció. Annyi azonban bizonyos, hogy a harckocsi épségének megőrzése érdekében a rakétavetőt csak +5° és +25° között lehetett függőlegesen irányozni. A horizontális célzás valószínűleg a jármű irányba fordításával történt. További bizonyítéka annak, hogy csupán egy kényszermegoldásról van szó, hogy a harckocsi tornyát 7°-al balra kellett fordítani, hogy az összekötő mechanizmus semmibe ne akadjon el a torony tetején, így a torony mozdíthatatlanná vált.

Toldi I Páncélvadász – kísérleti jellegű, 75 mm-es löveggel felszerelt vadászpáncélos a német Marder II mintájára.

 

38.M Toldi

Típus: könnyű tank

Származása: Magyar Királyság

Szolgálatban: 1940-1945

Használata: Magyar Királyság

Háborúk: Második Világháború

Tervező: MÁVAG

Tervezve: 1938

Gyártó: MÁVAG, Ganz

Ára: 110.000 Pengő

Gyártva: 1939-1942

Gyártott mennyiség: 190

Változatai: Toldi I (A-20), Toldi II (B-20)

Súlya: 8,5 tonna (személyzet nélkül 8,25 tonna)

Hossza: 4750 mm

Szélessége: 2140 mm

Magassága: 2020 mm (a toronytető felső éléig 1872 mm)

Legénység: 3 fő (parancsnok, lövész, vezető)

Páncélzat: 5-13 mm

Fő fegyverzet: 1 x 20 mm-es 36.M nehézpuska

Másodlagos fegyverzet: 1 x 8 mm-es 34/37.AM Gebauer géppuska

Motor: 8 hengeres Büssing NAG type L8 V36 Tr (155 LE, 115 kW)

Fajlagos teljesítmény: 18,2 LE/t

Sebességváltómű: 5 előre és 1 hátra

Felfüggesztés: torziós rugó

Szabad hasmagasság: 350 mm

Üzemanyag mennyiség: 253 l

Hatótáv: 200 km

Sebesség: Úton: 50 km/h