Fejlesztés – Martin-Baker M.B.5

Előrendelés

Az M.B.5 volt a Martin-Baker cég által a ’40-es évek középtáján készített nagy teljesítményű vadászrepülőgép-sorozat utolsó prototípusa. Az általa produkált hihetetlen teljesítmény ellenére az M.B.5 abban az időben készült el, mikor a dugattyúmotoros repülőgépeket elkezdték leváltani a sugárhajtóműves vadászgépek, és emiatt egészen eddig az M.B.5 soha nem került ki a prototípus stádiumból. A brit légierő rajongói az érkező 1.77-es frissítésben repülhetnek majd az M.B.5 vadászrepülővel!

Történelmi áttekintés

Az 1930-as években alapított Martin-Baker cég a teljesen fémépítésű, nagy teljesítményű repülőgépeknek a rendelkezésre álló legfejlettebb technológiával való tervezésére és gyártására specializálódott. Az MB-3 prototípus (az M.B.5 elődje) a ’40-es évek elején emelkedett először a levegőbe. Jónak mondható sebességet (668 km/h) és mozgékonyságot produkált példátlan, hat darab 20 milliméteres gépágyúból álló fegyverzettel. 1942 szeptemberében James Martin, a Martin-Baker cég alapítója és főmérnöke folytatta az MB-3 fejlesztését, ám 1943-ban a vadászrepülőkkel szembeni követelmények módosultak, s félbehagyta az MB-3 projektet az M.B.5 folytatása érdekében. Habár némi jelleget kölcsönzött az MB-3-tól, az M.B.5 végül egy teljes mértékben különböző repülőgép lett.

Az M.B.5 elsődleges fegyverzete négy darab 20 milliméteres gépágyúra csökkent, valamint az új, két ellentétes forgó légcsavart meghajtó Rolls-Royce Griffon 83 típusú motor került beszerelésre. A prototípus 1944-ben készült el, első repülésére ugyanezen év május 23-áján került sor. A kisebb stabilitási hibák kiküszöbölése és 80 órányi tesztrepülés után az M.B.5 1946-ban végül eljutott a hivatalos, utolsó tesztre. A teszt során 740 km/h-s végsebességet ért el és a berepülőpilóták megannyi dicsérete érte a pilótafülke elrendezését, ám mivel a második világháború véget ért, a brit Királyi Légierő elkezdte a dugattyúmotoros repülőgépeit sugárhajtóművesekre váltani, s emiatt már nem érdeklődtek az M.B.5 iránt, a projektet így végleg lezárták. Az M.B.5 külföldi értékesítése szintúgy kudarcba fulladt.

A rossz piaci időzítés és az újabb technológia végleg megakadályozta, hogy az M.B.5 valaha is kilépjen a prototípus stádiumból. Mindemellett Martin és Baker abbahagyta a közös repülőgéptervezést, és helyette katapultüléseket fejlesztettek repülőgépekhez. Végezetül ez egy jó döntésnek bizonyult, hiszen napjainkban a Martin-Baker cég az egyik legnevesebb márka a katapultülés-gyártók között, ám ezen eredményük rendre háttérbe szorítja a repülőgépgyártásban elért eredményeiket és történelmüket.

image image

Csupán egyetlenegy M.B.5 emelkedett valaha a levegőbe, de az 1.77-es frissítésben a brit légierő rajongói is kipróbálhatnak majd egyet!

Eleged van már a Guam feletti kiképzőküldetések Griffon Spitfire-rel való teljesítéséből? Szerettél volna a P-51H-val repülni, de hanyagoltad az amerikai fejlesztési fát a britek miatt? Az úgynevezett superprop repülési élményt ezennel nem egy Spitfire, hanem az M.B.5 szolgáltatja számodra!

Háttérkép letöltése: 1280×1024 | 1920×1080 | 2560×1440

Előrendelés – Martin-Baker M.B.5 csomag

Pre-order - Martin-Baker M.B.5 Pack

A csomag tartalma:

  • M.B.5 repülőgép (IV. rang, Nagy-Britannia);
  • 15 nap prémiumidő;
  • 1000 Arany Sas;
  • Előrendelési bónusz: egyedi “Griffmadár” matrica;
  • Előrendelési bónusz: egyedi “Griffmadár” titulus.

29.99 Webáruház

Az M.B.5 fénypontja a V12-es, 2340 lóerős Griffon 83 motorja. Ez a dugattyús szörnyeteg lehetővé teszi 740 km/h-s sebesség elérését közepes-nagy magasságokban és jelentős emelkedési sebesség elérését teszi lehetővé számára túl sok manőverezőképesség feláldozása nélkül. Négy darab 20 milliméteres Hispano Mk. II gépágyúja már ismerős lehet a brit repülőgépekkel repülő játékosok számára. Ha az Mk. V-ös Hispano gépágyúkhoz szoktál hozzá, lehetséges, hogy kis gyakorlásra lesz szükséged az Mk. II-es gépágyúkkal, bár a rendelkezésre álló 800 lőszer lehetővé teszi a hosszabb célkövetést.

Képességeidnek Spitfire, Hurricane, Tempest és Mosquito típusú repülőgépekkel való fejlesztésére szánt számtalan óra után végre felveheted Nagy-Britannia legikonikusabb és legerősebb második világháborús dugattyúmotoros repülőgépét az általad mesteri szintre fejlesztett „szuper-légcsavaros” repülőgépek listájára. Vedd át az irányítást azon repülőgép felett, melyet Eric Brown százados egy „hihetetlen repülőgépnek” tekintett, és küzdj meg a P-51H pilótáival a végső szuper-légcsavaros repülőgép titulusért!

A Martin-Baker M.B.5 a brit légierő fejlesztési fájának IV. rangjához csatlakozik a War Thunder 1.77-es frissítésében. Addig is, meséljétek el a legjobb vadászpilóta élményeteket, vagy mondjátok meg, mely új járműveket várjátok a legjobban!