A 40/43.M Zrínyi rohamtarack (egyéb megnevezései: Zrínyi II és Zrínyi 105) egy Második Világháborús, magyar fejlesztésű és sorozatgyártású, 105 mm űrméretű tarack ágyúval felszerelt rohamlöveg volt. A harcjármű elkészítésénél a német Sturmgeschütz rohamlövegeket vették alapul, így a már ismert és kipróbált Turán harckocsi alvázra szerelték a mérnökök az ellenséges erődítmények és lőállások lerombolására szánt tarack ágyút. A Második Világháború időszaka alatt előállított magyar páncélozott harcjárművek legsikerültebb típusa volt.
Története
A rohamlövegek kialakításának igénye már az 1942-re kialakult, főként német fronttapasztalatok értékelésének tulajdonítható. A német páncéloserők ebben az időszakban már nagy számban alkalmaztak a harckocsik mellett harckocsialvázra épített, torony nélküli páncélozott harceszközöket; a gyalogság és a harckocsik harcát közvetlenül támogató rohamlövegeket – a rohamágyút és a rohamtarackot -, a páncélelhárítás hatékonyságának növelését szolgáló páncélvadászokat, valamint a tábori tüzérség önálló támogatására alkalmas önjáró lövegeket.
A magyar hadvezetés szívesen vásárolt volna bevált német rohamlöveg típust, illetve közepes harckocsit is, azonban a németek az eladástól mereven elzárkóztak. 1942 júliusában a Honvédelmi Minisztérium 3.b, Gép- és Harcjármű Fejlesztési Osztálya azt javasolta a honvédség illetékes vezetőinek, hogy a páncéloshadosztályokhoz besorolt tüzérséget olyan önjáró lövegekkel szereljék fel, amelyek a harckocsizó alakulatokat a mozgóharc során végig követni, illetve hatékonyan támogatni tudják. Érdekes, hogy 1941. február 25-én a kassai VIII. hadtestparancsnokság már javasolta a lánctalpas alvázra szerelt „rohamüteg” hadrendbe állítását – miután tanulmányozták a Wehrmacht gyalogságát közvetlenül támogató harckocsialvázra szerelt lövegek franciaországi sikereit –, de a javaslatot az 1941. október 1-jével életbe lépő új hadrendben még nem vették figyelembe.
A fronton szerzett tapasztalatok, főként a magyar hadsereg páncéloserőinek állapota sürgős intézkedéseket követelt. Már a következő hónapban, 1942 augusztusában a HM anyagi csoportfőnöke megbeszélést folytatott a Weiss Manfréd-gyár fejlesztési főmérnökével a tervezett önjáró löveg kialakításának elvi és gyakorlati megoldásairól.
Fejlesztés
Az elképzelések szerint a HM olyan új haditechnikai eszköz kialakítását kívánta, amelynek fegyverzete a Turán II-be épített 75 mm űrméretű ágyúnál nagyobb, hatékonyabb, ugyanakkor páncélvédettsége, mozgékonysága meghaladja az eddig gyártott magyar harckocsik hasonló értékeit.
Az új harceszköz terveit – a megadott szempontokat figyelembe véve – a WM harckocsi osztályának főkonstruktőre készítette el. Tekintetbe véve a határidő- és a gyártástechnológiai feltételek szorítását, a terv elkészítésénél egy meglévő konstrukció felhasználásának lehetőségéből indultak ki. A Turán kocsiszekrénye, járószerkezete, motorteljesítménye és egyéb műszaki jellemzői – leszámítva a kényes erőátviteli rendszert – alkalmasnak látszottak az igénynek megfelelő átalakítás alapjául.
Ugyanakkor használaton kívül tároltak 60 darab, hazai gyártású, 105 mm űrméretű 40.M tarack lövegcsövet, melyeket eredetileg egy gépvontatású tábori tarackhoz készítettek, de a löveg nem készült el, mivel a vontatáshoz szükséges rugózást nem sikerült tökéletesen megoldani, így a csövek „elfekvő készletté” váltak. Az új konstrukció fegyverzetének tűzerő- és méretadottságai így szintén adottak voltak.
A leggyorsabb és legolcsóbb megoldásnak tehát a Turán alvázra szerelt 105 mm-es tarack látszott. Az érveket meghallgatva a HM is ezt a tervet támogatta – bár ekkor döntés még elvi síkon sem született a harceszköz felhasználását illetően; támadó- vagy kísérőtüzérségi, esetleg páncélelhárítási célokra alkalmazzák az önjáró löveget.
A HM vállalta a kísérletek 150.000 pengős költségeit, és a vezérkarral egyetértésben utasította a Haditechnikai Intézet szakembereit az új harcjármű létrehozására. A WM-gyárat bízták meg a mintajármű elkészítésével, ahol igen rövid idő alatt elkészült az önjáró löveg famodellje.
A terveknek megfelelően – a beépítendő löveg oldal- és magassági irányzása érdekében – az alvázat 400 mm-el megszélesítették, a homloklemezt pedig középen 350 mm-el magasították. A löveget a harcjármű középvonalától balra tolták el, ezzel a kezelőszemélyzet és a lőszer részére is elegendő hely keletkezett. A modelljármű segítségével azt is megállapították, hogy a 40.M tarack beépítése sem okoz nehézséget, a kezelőszemélyzet célszerű tevékenységét a harcjárműben semmi sem akadályozza.
A mintajármű kapcsán éles vita alakult ki az önjáró löveg felhasználása, illetve fegyvernemi besorolása körül. A rohamtüzérséget a tüzérséghez kapcsolták, és ennek alapján annak felügyelőjét vonták be a kísérletekbe. Ez a mellőzés felháborította a harckocsigyártás felügyelőjét, aki a HM-nek küldött ingerült hangú levelében fejtette ki véleményét az olyan félresikerült fejlesztésekről, mint a Nimród páncélos gépágyú vagy a Turán közepes harckocsi, melyeknél a páncélos szakemberek véleményére nem támaszkodtak.
A rohamlövegnek a tábori tüzérséghez való besorolása kérdésében – tüzér vonatkozásban – a „szaktüzéri” feladata volt a főérv, amivel indokolták, hogy a „rohamtüzér” nem páncélos, hanem tüzér fegyvernem. Miközben az alkalmazás, illetve a besorolás körüli vita tovább folytatódott, a munkálatok előrehaladtak.
A kedvező eredményű kísérletek alapján a HTI egy vasból készült próbajármű megépítését javasolta, ennek értelmében 1942 októberében a WM-gyártól megrendelték a prototípust. A mintajármű kialakításához a Turán I vasból készült mintakocsiját, a H-801 rendszámú Turán harckocsit használták fel. A tornyot levették, az alvázat a tervek szerint módosították, a páncélzatot megerősítették, majd beszerelték a 40.M tarackot. Az új jármű a Zrínyi elnevezést kapta.
Alig pár hét alatt, már decemberre elkészült a vas felépítményű kísérleti jármű, melyet a budai vár udvarán Horthy Miklós kormányzónak is bemutattak. Az 1942. december 12. és 1943. január 28. közötti időszakban rendelték el a csapatpróbát Hajmáskéren, a tüzérlőiskolán. A vizsgának kiemelten a harcjármű védettségére – mint gyalogságot kísérő eszköznek különösen elöl kellett védettnek lennie –, sebességére, akadályleküzdő képességére és hatótávolságára kellett kitérnie.
A csapatpróba eredményességét hátráltatta, hogy a próbára csak osztott lőszer állt rendelkezésre, valamint hogy motorikus meghibásodások miatt a próbát több ízben is le kellett állítani. Emiatt a vizsgát február 5-ig meghosszabbították. Még véget sem ért a csapatpróba, amikor a HM 1943. január 26-án 40 db Zrínyi rohamtarackot rendelt meg a WM-gyártól, 440.000 pengős – nem végleges – egységáron.
A két hónapos, igen nehéz időjárási viszonyok között megtartott csapatpróba értékeléseként a harcjárműről a szakértők összességében kedvező véleményt alkottak. A mindössze 190 cm magas Zrínyi stabilitását, fordulékonyságát és terepjáró képességét jónak ítélték, az erőátviteli rendszernél megmaradt Turán-hibák mellett. A vizsgán megjelent tüzértisztek a harcjárművet tüzérségi szempontból megfelelőnek értékelték, egyedül a löveg -5°-os süllyedési szögét tartották kevésnek, ők -15°-ot javasoltak. Ismételten hangsúlyozták az egyesített lőszer használatát, mellyel a tűzgyorsaság lényegesen fokozható.
Egy későbbi 40/43.M Zrínyi szériakocsiból dobálja ki a parancsnok a kilőtt töltetek hüvelyeit.
A tüzérségi szakértők véleményezték továbbá, hogy a pneumatikus elsütőberendezés mellett lábbal működtethető, mechanikus elsütőt is építsenek a harcjárműbe, melynek használatával kiküszöbölhető az esetlegesen lecsökkenő légnyomás miatt bekövetkező tüzelési akadály. Felmerült még a Csaba páncélgépkocsikhoz hasonló légvédelmi toldat is, amelyre légvédelmi golyószórót lehetett volna felszerelni, de ezt a tábori tüzérség felügyelőjének javaslatára elhagyták.
A csapatpróbán felvetett javaslatok értékeléseként a tervezők a süllyedési szög -8°-ig történő növelését, valamint a mechanikusan működő elsütőberendezés beépítését ígérték. A HTI szakemberei – a próba és a javasolt módosítások elvégzésének ígérete alapján – a Zrínyit önjáró lövegként és rohamtarackként való felhasználásra alkalmasnak minősítették.
A gyártás megindult, de különböző kooperációs nehézségek miatt a munkálatok igen vontatottan haladtak. A harcjárműbe a löveget, a bölcsőt és a csőcsapokat a MÁVAG lövegüzeme, a 75 mm-es páncéllemezeket az Ózdi Vasmű szállította.
1943. március 1-jén megalakult a hajmáskéri tüzér-kiképzőtáborban a rohamtüzér felállító keret, vitéz nemes Barankay József százados (aki 1944 júniusában az 1. rohamtüzérosztály parancsnokaként hősi halált halt) vezetésével, aki a kezdetektől szorgalmazta az önjáró lövegek rendszeresítését, miután 1942-ben jelentős fronttapasztalatokat szerzett a 2. magyar hadseregnél eltöltött hosszas megfigyelői tevékenysége alatt, majd 1943 januárjában a németországi Jüterbogban elvégezte a német rohamtüzér tanfolyamot. Ide került gyakorlás és bemutatók céljára a H-801-es rendszámot viselő, vasból készült Zrínyi mintakocsi, amely hamarosan a „Szarvas” becenevet kapta.
1943 áprilisában, még a Zrínyi önjáró löveg rendszeresítése előtt, egy katonai bizottság utazott Németországba, hogy ott a német harckocsik, főként az önjáró lövegek gyártását tanulmányozzák. A látogatás tapasztalatainak értékelése során megállapították, hogy a Zrínyi fejlesztésével jó irányba haladnak, ugyanis ebben az időszakban a németeknél is a rohamlövegek vették át a páncélvadászok szerepét.
A nyert tapasztalatok mellett más érv is az önjáró lövegek gyártása mellett szólt. Miután a Turánok harcértékét a módosításokkal sem sikerült a kellő szintre emelni – a nyersanyagok teljes hiánya miatt a Turán-program egyébként is végrehajthatatlanná vált –, ezért a magyar katonai vezetés úgy döntött, hogy a Turánok gyártását – a beindított szériák elkészültével – befejezi, helyettük a Zrínyi rohamlöveg továbbfejlesztését, illetve sorozatgyártását rendeli el.
1943. május 1-jén a HTI javaslata alapján a HM elrendelte az önjáró löveg rendszeresítését 10,5 cm 40/43.M rohamtarack jelöléssel, Zrínyi elnevezéssel.
A Zrínyi rendszeresítésével kapcsolatban több bírálat is érte a Honvédelmi Minisztériumot. A HM válaszában elismerte, hogy bár a Zrínyi tűzerejét tekintve gyalogságot kísérő tüzérségi eszköznek megfelelő, de páncélvédettsége gyenge. A szovjet fronton tömegesen megjelenő T-34-es és az ennél nagyobb harckocsik elleni közvetlen harcra – a tarack rövid csövéből adódó kis kezdősebesség, valamint az ebből eredő gyengébb páncélátütő képesség miatt – alkalmatlan.
A kétségkívül reális ellenérvek, a szakemberek javaslata, valamint a csapatok igénye alapján a HM úgy döntött, hogy Zrínyi I elnevezéssel egy 75 mm űrméretű, hosszú csövű harckocsiágyúval felszerelt rohamlöveget is kifejlesztenek, s egyúttal a 105 mm-es tarackkal felszeret önjáró löveget Zrínyi II néven rendszeresítették.
A Zrínyi II rendszeresítésével egyidejűleg a VKF kiadta az 1944. évi harckocsigyártással és fejlesztéssel kapcsolatos követelményeit, melyben hangsúlyozottan kiemelte a rohamtüzérség felállításának fontosságát. A tervek szerint minden gyalog- és lovashadosztályhoz egy-egy rohamtüzérosztályt kell szervezni, melyek állományába három 10 löveges üteget írtak elő. A három ütegből kettőt és a parancsnoki járművet 75 mm űrméretű ágyúval felszerelt Zrínyi I, a harmadik üteget 105 mm-es löveggel ellátott Zrínyi II típussal tervezték felszerelni.
Egyúttal a vezérkar úgy rendelkezett, hogy a már megrendelt 40 db Zrínyi II-ből 1944 márciusáig állítsák fel a kiképző feladatokat ellátó 1. rohamtüzérosztályt. Ezenkívül a tárgyévben további három, 1945-ben újabb öt rohamtüzérosztály felállítását tervezték. Az 1944-re tervezett három osztályt a Turánok helyett gyártandó 90 db Zrínyi I, a következő évben megszervezendő öt osztályt további 110 Zrínyi I és 50 db Zrínyi II típussal szándékoztak felállítani. Tehát a gyárak felé összesen 200 db 75 mm-es harckocsiágyúval felszerelt Zrínyi I rohamlöveg, és 90 db 105 mm-es löveggel ellátott Zrínyi II rohamtarack megrendelését tervezték.
A HM Gép- és Harcjármű-felszerelési Osztálya megvizsgálta a VKF követelményeinek feltételeit, s jelentette, hogy a Zrínyi I mintajárműve a legjobb esetben is csak 1944 júliusára készülhet el, miután a löveg gyártása igen vontatottan alakul. Emiatt a HTI azt javasolta, hogy először az 1945-re tervezett II. szériát, 50 darab Zrínyi II rohamtarackot gyártassák le. A vezérkar a javaslatokat elfogadta, s ennek megfelelően 1944 szeptemberéig 50 db Zrínyi II, szeptembertől 110 db Zrínyi I sorozatgyártását rendelte meg a WM- és a Ganz- gyártól.
Eközben késett a kooperációs nehézségek miatt lassan haladó I. sorozat átadása. Az első három rohamtarackot (3H-000 – 3H-002) csak 1943 szeptemberében adta át a WM-gyár, ezeket is még nem tökéletes páncélzattal. A rohamtüzérosztályok kiképzésének mielőbbi megkezdésére azonban az 1. rohamtüzérosztály a három járművet – oktatási célokra – e minőségükben is átvette.
Az első három elkészült Zrínyi rohamtarack KÁB vizsgán
A 40 darabos szériából még hátramaradt 37 rohamtarack átadási időpontjai a következők szerint alakultak: 1943 októberében 10 darab, novemberben és decemberben 10-10 db, 1944 januárjában a még hátralévő 7 kocsi. Természetesen ezek már szabványos páncélzattal készültek, de az alkalmazott Ajax és Mester páncélzat a ridegsége miatt semmivel sem volt jobb, mint a Turánoké. Az átadott rohamtarackokból 31 db-ot az 1943-ban alakult 1. rohamtüzérosztály kapott.
A második sorozat 50 Zrínyi II-jének gyártása – a páncéllemezek és egyéb anyagok késedelmes szállítása miatt – igen lassan haladt, csak márciusban folytatódott. Április és június között viszont újabb 20 Zrínyi II-t adtak át a csapatoknak. 1944. július 27-én reggel még további 6 darabot szállítottak el a WM gyárból (061-066-os rendszámú kocsik), ezek próbára mentek ki.
Nem sokkal az elszállítás után a gyárat súlyos amerikai légitámadás érte, amely több üzemrészt is romba döntött. Találat érte a harckocsi szereldét is, melynek teteje leszakadt. A romok alatt mintegy 15-20 Zrínyi II páncéltest maradt. A romok eltakarítása során sikerült a Zrínyi-páncéltestek legtöbbjét kimenteni, majd ezeket a Ganz-gyár budai üzemébe átszállítani. Mód volt 20-30 motort és részegységeiket is kimenekíteni az összeomlott szereldéből, melyeket a Beszkárt Hamzsabégi úti autóbuszgarázsába, illetve szerelőműhelyébe szállítottak összeállításra vagy javításra.
Az átszállított Zrínyi-páncéltestekből, valamint a megmentett alkatrészekből megindult a rohamtarackok összeállítása a Ganz Villamossági Rt. budai üzemében. Szeptember végére 6 darabot készre szereltek, melyeket a Budapest védelmére kijelölt egyik rohamtüzérosztály vett át. Az összeszerelésre váró páncéltesteket Budán, a gyár körüli utcákban tárolták, melyek közül néhány Buda ostroma és eleste után is a járdán maradt.
Miután az ostrom során a Ganz-gyár teljes iratanyaga eltűnt, a szeptember-november közötti időszak összeszereléseiről további adat nem maradt fenn. Így az elkészült darabszám 66 biztos, 72 valószínű. A hadiüzemek 1944. november 15-i kiürítési parancsának kézhezvétele után további Zrínyi II rohamtarack összeszerelésére bizonyosan nem került sor.
Méretei és kialakítása
A 40/43.M Zrínyi rohamtarack 21,6 tonnát nyomott, teljes hosszúsága 5500 mm, csővel 5900 mm, a páncélteknő maga 5100 mm hosszú volt. A jármű szélessége 2890 mm, magassága a figyelőprizmák nélkül 1900 mm. A páncélteknő szemből négyszög alakú, oldalfalai 90°-ot zártak be.
A páncélteknő hasa vízszintes volt, a végénél egy 45°-ban hátrafelé döntött páncéllemez illeszkedett hozzá. Szemből egy 40°-os dőlésszögű haslemez, majd egy 60°-os alsó homloklemez zárta a teknőt, amelyre szintén 1-1 vonóhorog került. A teknő hasán kapott helyet egy vészkijárat is, ha a legénységnek a kocsiból gyorsan ki kellett menekülnie.
A teknő felső éle magasságában sárvédőket szereltek a futómű feletti részre, amelyek 3°-os szögben lejtettek hátrafelé. Ezekre erősítették elől a fényszórókat, amelyeket a frontkövetelményeinek megfelelően 1944-től sötétített üveggel láttak el, védelmüket pedig egy keskeny nyílású lemezburkolat biztosította. A bal oldali fényszóró mögött tűzoltó készülék foglalt helyet, a jobb oldali mellett pedig a kürt hangszórója. A legelső Zrínyi rohamtarack, a H-801 rendszámú vaskocsi kettős hangszóróval rendelkezett. Az elülső sárvédők belső oldalain további szerszámok voltak: bal oldalon drótvágó, a jobb oldalon pedig a lánctagok cseréjekor használt különleges szerszám, valamint a csapszeg beverésére szolgáló kalapács. A fényszórók előtt kerültek málházásra a talajszint kiegyenlítésre és egyenletes súlyelosztásra szolgáló 2-2 vastag falap az emelőkhöz.
A páncélteknőhöz csatlakozott a felépítmény, melynek oldalfalai 80°-ban befelé dőltek. Ezekre további kéziszerszámokat málháztak; bal oldalra ásólapátot, feszítővasat, csákányt és a sár kiverésére szolgáló nagy kalapácsot, a jobb oldalra acélsodronyokból készült vontatókábelt. Ezek az oldalpáncélok az első frontpáncéllal 60°-os szöget, a hozzájuk illeszkedő oldallemezekkel pedig 30°-os szöget zárnak be. A küzdőtér után az oldalfalak kis töréssel folytatódtak a farpáncél felé. A motortér oldallemezeinek alsó részén van egy-egy golyóálló ráccsal védett, belülről 4-4 zsalulemezzel lezárható szellőzőnyílás. Hasonló, zsaluzattal lezárható nyílás volt a páncéltest hátsó oldallemezén is, a kipufogódobok alatt. Az oldalsó lemezek közül a páncélteknő oldalaival párhuzamosan elhelyezkedő oldallemezek 4°-os szögben emelkednek, hogy a tetőpáncél pontosan illeszkedjen rájuk.
Elől egy 15°-os ferde homloklemez kapcsolódott a teknő alsó homloklemezéhez. Ehhez csatlakozott a felépítmény 72°-ban megdöntött frontlemeze, amit 750 mm-re magasítottak meg. A ferde homloklemezen egy kör alakú szerelőablak található karbantartási célokra, illetve ide került a pótláctagokat leszorító két vaspánt is. A vas mintakocsin és az őt követő három Zrínyi II-n még egy darab vaspánt szorította le a pótlánctagokat. A frontlemezen kapott helyet a vezetőprizma, a lövegtől jobbra. Ez szintén különbözött a vas mintakocsin, a sorozat első három kocsiján és a többi szériajárművön is.
A H-801-es rendszámú mintakocsi még egy-egy kerek kinézőnyílással volt felszerelve a vezető és az irányzó előtt is. A sorozat első három Zrínyi II-jén (3H-000 – 3H-002) a vezető kerek kinézőnyílása helyett már a Turánokon alkalmazott 41.M vezetőprizma volt, a lövegirányzó előtti kinézőnyílást pedig behegesztették, mivel a 42.M rohamtarack irányzótávcső a gömbhéjpáncélba torkollott, de a lap még mindig látható volt. A sorozat többi járművén az irányzó előtti kerek lap teljesen eltűnt, a vezető előtt pedig már az új, 10 cm-rel magasabbra került 43.M vezetőprizma található. Ezt a vezetőprizmát a H-801 rendszámú vas mintakocsira is felszerelték, amelynek azonban még mindig megvolt az irányzó előtti kerek, lehegesztett nyílása.
Az első lemez közepén – a hossztengelytől 150 mm-el eltolva balra – építették be a löveg mozgatását biztosító csuklós zárógömböt, hivatalos elnevezésén: gömbhéjpáncélt. Ezt védte az első homloklemezre felerősített lövegpajzs.
Egy korai és egy későbbi szériakocsi egymás mellett. A bal oldalin jól látszódik
a 41.M „Turán-típusú” vezetőprizma és az irányzó előtti kerek nyílás,
a jobb oldalin pedig a 43.M vezetőprizma
A küzdőteret egy nyeregtető-szerűen kialakított páncéltető zárta. A nyeregtető középső, téglatest alakú lemezpáncélja 112°-os szöget zárt be a 72°-os szögben megdöntött homlokzati páncéllal. Az ettől a lemeztől jobbra és balra elhelyezkedő lemezpáncélok 12°-os szögben lejtettek a jármű oldalai felé. Ezeken egy-egy, ajtóval fedett bebúvónyílást alakítottak ki a vezető és az irányzó számára. A tetőlemezen elhelyezkedő forgatható és dönthető figyelőprizmák száma és kialakítása kocsinként szintén változó.
Az első vas mintakocsin még 5 darab 43.M figyelőberendezés volt: 2 darab meghosszabbított alsó részű harckocsi-figyelőprizma a lövész számára a bal oldalon, 1 db parancsnoki figyelőprizma a palást hátsó részén a három lemez találkozási pontjának csúcsán, és további kettő a vezető számára, a vezetőülés felett és ettől jobbra. A 41.M „Turán-típusú” vezetőprizmával ellátott szériakocsikon a vezetőülés feletti figyelőprizmára nem volt szükség, így azt leszerelték. A 43.M vezetőprizmás Zrínyiken viszont ismét szükség volt arra, hogy a vezető csukott védőlemez mögül is tudjon előrefelé tájékozódni, így ismét felszereltek a vezetőülés fölé egy 43.M figyelőprizmát, de ez már egy kitolható, periszkópos megoldással lett kivitelezve. A periszkópos figyelőprizmát egy páncélkeret védte kitolt állapotában.
Zrínyi II a hadműveleti területen. Jól látszódik a későbbi szériakocsikra jellemző
két vaspánttal leszorított pótlánctagok és a vezető feletti, periszkópos 43.M figyelőberendezést védő páncélkeret
A szériakocsikon az irányzó felett lévő búvónyílás előtt egy ajtóval fedett keskeny nyílást alakítottak ki, ahol a 8/14.M lövegtávcsövet lehetett kitolni toldóléc segítségével. Az eredeti elképzelés szerint a Zrínyi rohamlöveg közvetett irányzással is tüzelhetett volna, vagyis a számára nem látható, de megfigyelők által behatárolt célpontokat is tűz alá vehetett volna. Az e tüzelési módhoz tartozó „tábori” irányzék volt a 8/14.M lövegtávcső, de a megosztott irányzással való alkalmazást gyakorlatilag nem is használták. A 43.M forgatható prizma a keskeny ajtóra épült, ezzel együtt mozgott, illetve az ajtó kinyitásakor a fedlapra feküdt rá.
8/14.M lövegtávcső és fonálkeresztje
A palást hátsó, csonka háromszögű zárólapján kétszárnyú ajtóval zárható bebúvónyílást készítettek a parancsnok, illetve a töltőkezelő számára. A jobb oldali hátsó lemezen kapott helyet a rádióantenna, valamint egy kör alakú lapkával lezárható nyílás a jelzőrakéta használatához. A palást hátsó lapja 40°-os szögben dőlt befelé.
A motortér fölött helyezkedett el egy kétszárnyú szerelőajtó, közvetlenül a motor hűtésére szolgáló, golyóálló rácsozattal borított nyílás mellett. A hűtőrendszert a motor üzemeltetése mellett a küzdőtér szellőztetésére is alkalmazhatták a kezelők a küzdőtér és a motortér közötti válaszfalon lévő szellőzőrész segítségével. A motorházat ajtóval felszerelt vaslemez választotta el a küzdőtértől, így a legszükségesebb javításokat a páncéltest biztonságában lehetett elvégezni. Míg a Turán harckocsikban a küzdőtérben foglalt helyet a két akkumulátor, a légszűrő és a motorolaj-tartály, addig a Zrínyinél mindezek a motortérben kerültek elhelyezésre, hála a 400 mm-es szélesítésnek. Ugyancsak a szélesítésnek köszönhetően egy negyedik, 230 literes tüzelőanyag-tartályt is elhelyeztek a motortérben, ami jelentősen megnövelte a Zrínyi hatótávolságát. A motortér feletti fedlap 5°-ban dőlt lefelé, majd a motortér mögötti hajtóműház fölött 18°-os szögben dőlt tovább. A hajtóműház felett egy két- és egy egyszárnyú szerelőajtó lett kialakítva, ettől jobbra és balra lett elhelyezve 1-1 kocsiemelő szerszám. A hajtóműház oldallemezei, amelyekre a kipufogódobokat erősítették, 75°-os szögben dőlnek befelé a felépítmény többi, 80°-ban dőlő oldallemezével ellentétben.
A páncélteknőt hátul egy függőleges lemez zárja. A teknő 45°-os hátsó lemezének és a függőleges zárólemeznek a közös illesztésére 1-1 vonóhorog lett felszerelve. A zárólemezen lett elhelyezve az 5 darab ködgránát, a szerszámosláda, valamint 1 pótgörgő.
A küzdőtérben foglalt helyet a 4 főnyi kezelőszemélyzet. A jobb oldalon foglal helyet a vezető, mögötte ült a töltőkezelő, a bal oldalon pedig az irányzó foglalt helyet. A parancsnok középen, a löveg mögött helyezkedett el.
A küzdőtérbe telepített tarack utazómeneteknél történő tehermentesítéséhez a bölcső végén lecsapható, “V” alakú csőkengyelt alkalmaztak, amely a felső lövegtalpon kialakított rögzítő készülékben volt rögzíthető. Tüzelés alkalmával a cső hátrasiklása csaknem egy méter volt. A kezelőket a hátrasikló lövegtől egy, a bölcsőhöz erősített korláttal védték. A védőkorlát utazómenetben visszahajtható volt, így ilyenkor megnövekedett a szabad belső tér.
Úgyszintén a kezelőket védték a cső hátrasiklásától a védőkeretre szerelt elektromos nyomógombokkal is. A löveggel csak akkor lehetett tüzelni, ha a parancsnok és a töltőkezelő mindkét kezével benyomva tartotta az elektromos nyomógombokat a töltőszánon. A lövegelsütő berendezés elektromos vezérlése csak így képzett zárt áramkört. A parancsnok ilyen esetben az R-5/a típusú rádió – ami a parancsnoktól jobbra helyezkedett el – belső beszélőberendezését nem tudta használni, ezért egy elektromos kürttel adott jeleket a vezetőnek. A jelzőkürtöt a tetőpáncélra felszerelt nyomógomb fejjel történő megnyomásával szólíthatta meg, így az egyezményes kürtjelekkel a vezetőt tüzelés közben is tudta irányítani.
A kocsi célra irányítását rendszerint a parancsnok végezte, a Turán harckocsival megegyező módon. A parancsnok által kitűzött irány jelzésére a parancsnoki 43.M figyelőprizmához egy órához hasonló szerkezet tartozott, amely a vezető és az irányzó előtt elhelyezett hasonló órákkal kényszerkapcsolatban állt. A páncéltetőn, a kocsiparancsnok keze ügyében egy elektromos nyomógomb volt, melynek benyomásával a vezetőnél megszólalt a jelzőkürt. Ha a parancsnok egy bizonyos célt megtalált, amely nem esett egybe a jármű haladási irányával, a kürttel jelezte a vezetőnek, hogy az irányjelző órán jelentkező eltérés irányába kell fordulnia. A kocsi bármely irányban történő elfordulása során a parancsnoknak állandóan a célon kellett tartania a figyelőprizmáját.
A parancsnokhoz hasonlóan az irányzó is tudott jelzéseket adni a vezetőnek a löveg durva oldalirányzásához. Az irányzó előtt, térd magasságban elhelyezett két elektromos nyomógomb egyikének benyomásával a vezető műszerfalán vagy egy zöld, vagy egy piros izzó gyulladt ki, s eszerint kellett a járművet jobbra vagy balra kormányozni mindaddig, amíg erre a lámpák jelzést adtak. Az irányzó a nyomógombokat térddel is megnyomhatta, ha mindkét keze elfoglalt volt.
Páncélzat
Az önjáró löveg teknője 13 mm vastag fenék-, a páncéltető ugyanilyen vastag fedőlemezből készült. A 15°-ban döntött első ferde homloklemez ugyancsak 13 mm vastag. A harckocsi oldalfalai a teknőn és a felépítményen egyaránt 25 mm vastagok, akárcsak a teknőt záró hátsó döntött lemez, a hozzá csatlakozó függőleges farlemez és a 18°-ban lejtő tetőlemez. A páncélteknő 60°-os dőlésszögű alsó homloklemez eredetileg 50 mm-es páncélzatát egy 25 mm-es páncéllemez rászegecselésével 75 mm vastagra erősítették. A felépítmény frontlemeze 75 mm-es páncéllapból készült, a lövegpajzs 25 mm vastag volt. Egyes helyeken – ahol a 25 mm-es lövegpajzs fedi a 75 mm vastag gömbhéjpáncélt és homlokzati páncélt – a páncélzat összértéke 100 mm volt.
40/43.M Zrínyi nézeti rajza és páncélzata
A Turán szériáknál már említett köténypáncélzattal a Zrínyi rohamtarackok felét is el tudták látni. A kocsitest oldalanként 4-4 darabból álló, perforált lemezekből készített kötényét 580-600 mm-re rögzítették a kocsiteknő oldallemezeitől, így a harckocsi teljes szélessége 3100 mm-re nőtt. A Zrínyi köténylemezei a Turánéval ellentétben csak 5 mm vastag páncéllemezekből készültek. A kötényezéssel járó súlynövekedés azonban megváltoztatta a motor teljesítőképességét. A kötényezett Zrínyi II súlya 22,6 t-ra nőtt, teljesítménye 11,6 LE/t-ra, sebessége 40 km/h-ra csökkent. A fajlagos talajnyomás 0,75 kp/cm2-re nőtt.
A rohamtarack védettségét tovább növelte, hogy 1944 április-májustól a homlokzati páncélra és a küzdőtér oldalpalástjaira pótlánctagokat akasztottak.
“Irénke” becenevű Zrínyi II köténypáncélzattal és felszerelt pótlánctagokkal
Fegyverzet
A Zrínyi II egyetlen fegyverzete a 105mm-es 40.M L/20 tarack volt. A löveget -8° és +25° fok között lehetett függőlegesen emelni, illetve dönteni, oldalirányzása 11°-11° fok volt mindkét irányban. A rohamtarack tűzgyorsasága osztott lőszerrel 6 lövés volt percenként.
42.M rohamtarack irányzótávcső mozgó és álló szállemezei. A bal oldali kettős irányzékosztás bal része mutatja a ködgránát (Köd gr.), a jobb része pedig a repeszgránát (Rep.gr.) osztását 6-os töltettel. A jobb oldali irányzékosztás a páncélrobbantó gránát (Pr.gr.) osztását jelöli, a szabályzat értelmében páncélrobbantó gránátot csak 6-os töltettel lőttek.
A Zrínyi II rohamtarackhoz három fajta lőszert rendszeresítettek, noha a 10,5 cm-es tarackhoz több féle is rendelkezésre állt. A 15,04 kg tömegű 38/33.M repeszgránátot (HE), amelyet 471 m/s kezdősebességgel lőtt ki, illetve a 17 kg tömegű 42.M páncélrobbantó gránátot (HEAT-T), melynek kezdősebessége 444 m/s volt. A Zrínyi II 80 mm vastag páncélzatot volt képes átütni 42.M PR gránáttal, 60°-os találati szög esetén. A harmadik fajta lőszer a 16,28 kg tömegű 38/33.M “köd” gránát volt ami természetesen az előrenyomulást volt hivatott fedezni, takarni. A lőszerjavadalmazás hivatalosan 52 db gránát volt – 30 repesz-, 16 páncélrobbantó- és 6 ködgránát -, de harci helyzetben 90-95 darab gránát is elfért a küzdőtérben.
A gránátok nézeti rajzai
A Zrínyi nem rendelkezett géppuskával, a tarack volt az egyetlen fegyvere, de a legénység számára voltak lőfegyverek málházva a küzdőtérben.
Mobilitás
A Zrínyi önjáró löveg motorja ugyanaz a 260 LE-s Weiss Manfréd V-8 H4 vízhűtéses, 8 hengeres, benzines, négyütemű motor volt, amelyet a Turán harckocsikba építettek, kormány- és tengelykapcsolóműve szintén a Turánéval egyezett meg. A motor 2200/perc üzemi fordulatszámon 43 km/h maximális sebesség elérésére volt képes. A jármű hatótávolsága az extra üzemanyagtartálynak köszönhetően 220 km-re emelkedett és 445 liter üzemanyag fért el benne. A motor teljesítménye 12 LE/t, fajlagos talajnyomása 0,72 kp/cm2 volt. Ezek az értékek 52 db gránátnál voltak érvényesek, 90-95 db gránátnál ezek 11,6 LE/t-ra és 0,79 kp/cm2-re változtak. Ilyenkor természetesen a köténylemezzel tovább terhelt Zrínyik is ezen értékek alapján módosultak tovább.
A jármű hat előre és hat hátra sebességfokozattal rendelkezett, ami jó tapadási viszonyok esetén 45°-os lejtőmászó, 0,8 m-es lépcsőmászó és 0,9 m-es gázlóképességet biztosított a rohamtaracknak. Az önjáró löveg árokáthidaló képessége 2,2 méter, legkisebb fordulati sugara 4 méter, ívben pedig 12 méter.
A Turán és a Zrínyi motorja közötti egyetlen különbség a Bosch inercia-starter volt. Ezt kísérleti jelleggel egy Turán 40 közepes harckocsiba is beépítették, hogy a -20°C-os hőmérséklet alatt is be lehessen indítani a motort, de csak a Zrínyi rohamtaracknál lett szériatartozék. Egy kézifogantyú segítségével egy kb. 5 kp tömegű lendkereket 10.000 f/min fordulatszámra pörgettek fel, majd a lendkerék fogaskoszorújához csatlakoztatva indítani lehetett az erősen lehűlt motort. Érdekesség, hogy az inercia-starter valójában a német DB 600 vadászgépmotorral terjedt el, de Magyarországon a V-3 harckocsihoz már elkészült egy, a V-4-be pedig már be is volt építve. Ezek szerint Magyarországon már 1933-ban elkészült az inercia-starter, amikor a német vadászgépmotorról még semmit sem tudtak.
Harci alkalmazás
A Zrínyi II rohamtarack 1944-ben került először harci alkalmazásra. A Kárpátok előterében zajlott ütközetek során rendkívül jól bevált a tömeges szovjet gyalogsági rohamok ellen, ellentámadások során pedig rendkívüli pusztítást végzett az ellenséges kiépített lőállásokban, könnyen páncélozott és nyitott járművekben. Kategóriáját tekintve a 40/43.M Zrínyi egy igen jó és korszerűnek mondható harcjármű volt, s noha feladatkörét tekintve nem arra tervezték, de még az orosz páncélosok ellen is meglepően eredményesnek volt mondható. A Zrínyit igazán legendássá az 1. és 10. rohamtüzérosztályok tették, amiket ilyen járművekkel szereltek fel. A rohamtüzéreket – még a német StuG és Hetzer rohamlövegekkel hadbavonulókat is – kiképzési metódusukat, hozzáállásukat és harci cselekményeiket figyelembe véve is a magyar harckocsizó fegyvernem elitjének lehet mondani. A Kárpátokba való visszavonulás és Torda városának evakuálása során is a rohamtüzérosztályok voltak az utóvéd, súlyos veszteségeket okozva a szovjet és velük szövetséges román erőknek.
Tüzelő Zrínyi II, hátrasiklott csővel
Noha mind a románok, mind az oroszok több Zrínyi rohamtarackot is zsákmányoltak, melyeket fényképek is megerősítenek, mára csupán egyetlen egy Zrínyi II helye ismert, amit az oroszországi Kubinka Harckocsi Múzeumban állítottak ki. Az említett Zrínyi az „Irénke” becenevet viselte, amely felirat egy átfestés során sajnos eltűnt róla. További szomorú tény, hogy a rohamtarack lövegpajzsa sérült, feltételezhetően vagy találat érte, vagy kezelői a harcjárművet hátrahagyva a löveget használhatatlanná tették, ugyanis lövegcső félig hátrasiklott állapotban beragadt. A lövegpajzs sérülést a múzeum alkalmazottai fémlemez durva ráhegesztésével javították ki, továbbá a bal első köténylemez hiányát egy másik járműről leszedett hátsó lemezzel pótolták, így most a kocsi két oldala nem szimmetrikus.
Változatok
44.M Zrínyi rohamlöveg (Zrínyi I, vagy Zrínyi 75) – a rohamágyú ugyanazzal a 43.M harckocsiágyúval volt felszerelve, mint a Turán III nehéz harckocsi. Az egyetlen elkészült prototípus a H-801 rendszámú jármű átalakításából született meg. A vártnál hamarabb, 1944 februárjára készült el, amit a Turán III prototípusával együtt lőttek be a hajmáskéri 0-ponton. A jármű technikai adatai mindenben megegyeznek a Zrínyi II adataival, különbség csupán a jármű hosszában és fajlagos talajnyomásában van. A Zrínyi I teljes hossza 7350 mm volt, fajlagos talajnyomása pedig 0,79 kp/cm2. A Zrínyi I kiszabott lőszerjavadalma 52 db egyesített gránát volt, melyek a Turán III-hoz hasonlóan 43.M páncélgránátból (APHECBC-T), 43.M repeszgránátból (HE), 43.M páncélrobbantó gránátból (HEAT-T) és 40.M különleges német páncélgránátból (APCR-T) állt. A Zrínyi 75-öt 1944 őszén a tüzérszertár udvarán látták, további sorsa ismeretlen, a budapesti harcokban valószínűleg nem vett részt.
Rakétavetős Zrínyi – egy kísérleti fegyver, amit valószínűleg a H-801 rendszámú vas mintakocsiból alakítottak ki, azt viszont nem tudni, hogy Zrínyi 75-é történő átszerelése előtt, 1943 telén, vagy után, 1944 tavaszán. A kísérleti járműről csak két visszaemlékezés tesz említést és csupán egyetlen fotó bizonyítja létezését, amit a HTI udvarán készítettek. A Zrínyi önjáró lövegre egy 6 vetőcsöves, német 152 mm-es rakéta-sorozatvetőt szereltek fel, miután 2 db 3 vetőcsőből álló szerelékre bontották szét. A 15 cm Nebelwerfer 41 magassági irányzását minden bizonnyal a jármű belső teréből lehetett állítani 6,5°-tól 45°-ig, az oldalirányzás a jármű mozgatásával történt. A fegyvert nyilván kipróbálták, azonban erről sajnos semmilyen adat nem maradt fenn.
40/43.M Zrínyi
Típus: rohamtarack
Származása: Magyar Királyság
Használata: Magyar Királyság
Háborúk: Második Világháború
Tervező: WM, HTI
Tervezve: 1942-1943
Gyártó: WM, Ganz
Gyártva: 1943-1944
Gyártott mennyiség: 66-72
Súlya: 52 gránáttal: 21,6 tonna (köténnyel 22,6 tonna); 90-95 gránáttal: 22,4 tonna (köténnyel 23,4 tonna)
Hossza: 5900 mm
Szélessége: 2890 mm (köténnyel 3100 mm)
Magassága: 1900 mm
Legénység: 4 fő (parancsnok, lövész, töltő, vezető)
Páncélzat: 13-75 mm
Fő fegyverzet: 1 x 105 mm-es 40.M L/20 tarack
Motor: 8 hengeres Weiss Manfréd V-8 H4 (260 LE, 194 kW)
Fajlagos teljesítmény: 52 gránáttal: 12 LE/t (köténnyel 11,6 LE/t); 90-95 gránáttal: 11,6 LE/t (köténnyel 11,2 LE/t)
Sebességváltómű: 6 előre és 6 hátra
Felfüggesztés: laprugó
Szabad hasmagasság: 380 mm
Üzemanyag mennyiség: 445 l
Hatótáv: 220 km
Sebesség: Úton: 43 km/h (köténnyel 40 km/h)