Vannak gépek, melyek ikonikusak, a második világháború hallatán kapásból ezek a modellek jutnak az eszünkbe. Ilyen pl. a T-34, a Tigris, Mustang, Zero, Spitfire, Sherman, B-17 stb. Sok esetben azonban más egységek nagyobb számban vették ki részüket a küzdelmekből és bár hírnevük nem volt akkora, hasznuk, győzelmekben betöltött szerepük vitathatatlan. Ilyen repülőgép volt az USA harmadik legnagyobb számban gyártott vadászgépe a Curtiss P-40 Warhawk is.

A P-40 egy együléses, egymotoros amerikai vadászrepülőgép volt, amit egy 12 hengeres, 1150-1560 LE-s vízhűtéses, szívó vagy turbófeltöltős Allison V-1710-81 motor (később  V-1650-1 a P-40F-ben) hajtott. Ezeknek az erőforrásoknak a teljesítménye nagyjából megegyezett egy azonos hengerűrtartalmú csillagmotoréval, de a V motor kisebb burkolata miatti enyhébb légellenállás következtében a repülő végsebessége nagyobb volt.
A Warhawk volt az első amerikai alsószárnyas, behúzható futóműves, teljesen fémépítésű, nagyobb sorozatban gyártott vadászmonoplán, a P-36 soros-motorral ellátott és átalakított  változata. Mivel a sárkányszerkezet fejlesztése a P–36-ból indult, ez lehetővé tette a szolgálatba állítási idő lerövidítését, illetve a fejlesztési és gyártási költségek csökkentését is.

Gyakorlatozás 1943-ban Texas felett

A gép 1938 októberében szállt fel először és a típus első példányait 1940. januárban adták át szolgálatra. Első bevetését 1941 nyarán, a Közel-Kelet térségében a britek szolgálatában teljesítette.
1942-ben a P-40 már csaknem a felét tette ki az USAAF vadászrepülőgépeinek. A gépek egyre nagyobb számban repültek a brit és a szovjet légierőben is (több mint 25 ország alkalmazta a világháború alatt és után). Fegyverzete átlagosnak volt mondható, azonban hasznos bombaterhe kiszélesítette alkalmazhatóságát. (Hat 0,5 hüvelykes mereven beépített Browning géppuska a szárnyban és 680 kg bombateher a külső felfüggesztési pontokon.)
Bár megjelenésekor főleg alacsony magasságon a Hurricane-nél, az olasz G.50-nél, a C.200-nál, illetve a Bf-109 E-nél jobbnak volt mondható, technikai színvonalát tekintve idővel a legtöbb korabeli német és japán vadászgép megelőzte (emelkedés, fordulékonyság, fegyverzet, hatótávolság). Megbízhatósága, gyors előállítása, és erőteljes szerkezete miatt a háború folyamán végig rendszerben maradt. Szervize sem volt túl bonyolult. Pl. a repülőgép szárnyvégeinek sérülése esetén ezen részek cseréje könnyen ment, hiszen ez az elem a szárnyaktól függetlenül le- és felszerelhető volt.

Bár 1942 közepén már elavultnak számított, s így nem is vehette fel a versenyt a japán és német vadászokkal, alacsonytámadó szerepkörben, bombázók, haditengerészeti és egyéb felderítő gépek számára még mindig halálos ellenfélnek bizonyult. A szovjetek kifejezetten szerették a kölcsönbérleti szerződés program keretein belül kapott gépeket (az első vadászgép típus, amit az USA-tól kaptak), amiknek nagy szerepe volt Leningrád védelménél. 1942-1944 között a P-40-et a szövetségesek Földközi-tenger medencéjében, a Távol-Keleten és a keleti frontokon is bevetették, főleg a szárazföldi csapatok támogatására, vadászbombázóként. A világháború közepétől (1942. március 26-tól), a légifölény-képességük elavulását követően a Hawker Hurricane-hez hasonlóan alacsonytámadó feladatkörben alkalmazták őket az európai hadszíntereken. A legismertebb gépek bizonyára a „Repülő Tigrisek” által repült cápaszájas P–40-esek.
Összesen 13 788 darab épült a P-40-ből, amelynek különböző változatait a Curtiss cég eredeti Hawk (Sólyom) jelzése után a britek Mohawk, Tomahawk, Kittyhawk, az amerikaiak Warhawk típusnévvel jelölték.

Az amerikai önkéntes alakulat, a “Hell’s Angels” (Pokol Angyalai) három gépe 1942-ben

Összegzés:  elmondható, hogy bár nem a P-40 volt a legjobb technikai mutatókkal rendelkező típus, de a robusztus, megbízható, strapabíró repülőgép hasznos szolgálatot tett, mint alacsony magasságban támadó vadász, illetve földi célpontok ellen bevethető csatarepülőgép az Északi-sarktól egészen a trópusokig. Az amerikaiak mellett szinte minden szövetséges ország alkalmazta, és természetesen a Szovjetunióban is nagy számban állt hadrendben.

Érdekességek:

1.: “A New York-i Curtiss a gyártást egy addig szokatlan és újszerű módon végezte a termelés fokozása érdekében: a motorral és légcsavarral felszerelt törzset, valamint a szárnyat külön-külön szerelték össze, majd a kettőt egy nyerges pótkocsin egymás fölé helyezték. A két fődarab így egyszerre érkezett meg a gyártól nyolc mérföldre fekvő Buffalo-i repülőtérre, ahol végszerelték, majd berepülték és helyben átadták az USAAF-nek.”

2.: Néhány az amerikaiaktól franciák által megrendelt, majd az angoloknak leszállított de a németek által elfogott P-40-et a finnek kaptak meg a Szovjetunió elleni harchoz.

3.: A P-40 Európában kezdetben jobbnak bizonyult mind az olasz, mind a német vadászoknál, és legalább egyenlő teljesítményt nyújtott a Bf 109 E-vel szemben, sőt. Egyes tulajdonságaiban meg is előzte azt: alacsony magasságban történő fordulások, szerkezeti stabilitás és zuhanás.
A megbízható-robusztus szerkezetre egy példa: “Caldwellt két Bf 109-es támadta, egyikük pilótája a német ász, Werner Schröer volt. Habár Caldwell három helyen is megsebesült, és a Tomahawkját száznál is több 7.92 mm-es géppuskalövedék és öt 20 mm-es gápűgyúlövedék találta el, mégis sikerült lelőnie Schröer köteléktársát és visszatérni a bázisra.“

4.: Brazília csak 1958-ban vonta ki őket az aktív szolgálatból.

5.: A P-40 első légigyőzelmét 1941-ben, Vichy Franciország szíriai területeiért indított brit hadműveletben szerezte, ahol az akkor legjobbnak tartott francia vadászt egy D.520-at sikerült pilótájának lelőnie.