Goodwood hadművelet

Goodwood

Ezzel a névvel szervez rendezvényt a WnW csapata, most először az egész magyar közösség részére. A rendezvény célja a szórakoztatás mellett az is, hogy a játékosok átélhessenek egy történelmi összecsapást, megismerjék nehézségeit, ízelítőt kapjanak abból, mit éltek át a valós csata résztvevői. Mindezek mellett kilépést kínál a jelenlegi BR rendszerből, elővetítheti a “World War mód” összecsapásait.

A megrendezésre kerülő hadmozdulat a nyugati front legnagyobb tankcsatája, a Goodwood hadművelet, melyet mi a War Thunder segítségével 10:1 kicsinyítéssel szimulálunk, beleértve a földi harcokat és a légi csatát is, és melyben brit és német egységek csaptak össze. A játékosok számára több újraéledési lehetőség fog rendelkezésre állni, jellemzően 3-6, a harcjárművek harci értékét és lehetséges feladatait figyelembe véve. A csata menete nincs előre megírva, a két felet azonban egymással stratégiailag versengő parancsnokok irányítják – előre meg nem beszélt módon –, hogy a fejetlenséget elkerüljük, az élményt és a kiélezettséget viszont növeljük. Nekik engedelmeskedni, ugyanezen okok miatt erősen ajánlott.

Az eseményre várjuk realisztikus illetve szimulátor csatákban jártas baráti társaságok, egyéni játékosok (találunk helyet nekik), vagy akár egész squadronok jelentkezését, akik tudnak csapatban dolgozni. A jelentkezéshez tartalék játékosokat is jelentkeztetni kell, akik a kieső játékosokat fogják helyettesíteni, ha lesz ilyen. Ők máshova sem jelentkezhetnek, és a későbbiekben plusz játékosokként fogjuk kezelni őket. A jelentkezésével mindenki elfogadja a szabályokat, és megfogadja, hogy azokat betartja, illetve mindenkinek meg kell felelni a jelentkezési feltételeknek.
Az esemény alatti kommunikáció helye a Discord egy erre készült szervere.

A rendezvény időpontja: szeptember 30. 18:00-20:00, gyülekező: 17:00-től.

Jelentkezés előtt olvassátok el a lenti szabályzatot!

Tudj meg többet az eseményről ITT.


A betöltendő helyek:

Német fél:
„A” harccsoport:
– 2+1 fő – Rank II tankvadászok, rank III közepes tankok
– 3+1 fő – Rank II tankvadászok.
„B” harccsoport:
– 2+1 fő – Rank III közepes és nehéz tankok
– 2+1 fő – Rank III+ közepes és nehéz tankok.
Mobilis hátravont egység:
– 3+1 fő – Rank III+ közepes tankok, rank II tankvadászok.
„Fedezőtűz” harccsoport
– 3+1 fő – Rank I-II+ tankvadászok
– 3+1 fő – Rank I-II tankvadászok.
Panzerwerfer egység:
– max. 4 fő – Panzerwerfer 42, a helyek betöltése nélkül is megrendezhető a csata.
Parancsnokok:
– 2(+1?) fő – Pz II, stratéga beállítottság és sok idő…
Légi egységek:
– 3+1 fő – tapasztalt, sokat látott repülősök, szeretnek német légcsavarossal menni.

Brit fél:
Felderítő harccsoport:
– 2+1 fő – Amerikai rank II könnyű tankok
– 4+2 fő – Rank I könnyű tankok, rank II+ közepes tankok, min. 1 fő: AEC Mk. II
„A” harccsoport:
– 2+1 fő – Sherman II, rank III eleje
– 3+1 fő – Sherman II, rank III eleje.
„B” harccsoport:
– 2+1 fő – Rank II közepes tankok, rank III eleje
– 3+1 fő – Rank II közepes tankok, rank III eleje.
„C” harccsoport:
– 2+1 fő – Sherman II, rank III eleje
– 3+1 fő – Sherman II, rank III eleje.
Kiegészítő csapatok:
– 2+1 fő – Amerikai rank II közepes tankok és tankvadászok
– 3+1 fő – Rank II tankvadászok és közepes tankok, rank III+ légvédelem.
Parancsnokok
– 3(+1/2?) fő – M2A2, stratéga beállítottság és sok idő…
Légi egységek:
– 2+1 fő – Amerikai rank III-IV, vadászok
– 3+1 fő – Rank III vadász + Mosquito
– 3+1 fő – Rank III vadász + Mosquito
– + minden brit légi egységnek legalább egy közepes/nehézbombázó

Hogy pontosan mivel és hányszor jöhettek csatába, jelentkezés után fogjátok megkapni.

Beosztás, maradék helyek

Utóbbi link naprakészen tartása a mi feladatunk, de sajnos nem tudunk mindenre azonnal reagálni, így előfordulhat, hogy egy szabadnak jelölt helyre már jelentkeztek. Ennek érdekében, ha járműveik megengedik, egy másodlagos helyet is kijelölhetnek a jelentkezők, hogy nagyobb eséllyel kerüljenek be.


A csatára vonatkozó egyedi szabályok:

  1. Az egyedi térképen nem lesz spawn védelem! Ez azt jelenti, hogy sajnos spawn kemperkedni technikailag tehát lehetséges, mégis arra kérünk minden jóérzésű résztvevőt, hogy lehetőleg ne kezdje el kilőni a leszülető egységeket!
    A lelkiismeretetekre van bízva, reméljük olyan emberek vagytok, akik szeretik a kemény és egyenes küzdelmet! Azt is tudjuk mi lesz a többiek véleménye a spawnkemperkedő játékosról. Mivel videó is készül a csatáról, érdemes elgondolkodni, megéri-e. Ugyanez érvényes a repterek támadására is.
  2. Ugyanígy lehetségesek, de kizárást vonnak maguk után a szándékos kamikaze akciók, azaz az utolsó másodpercben történő bombakioldás valamint rakétaindítás repülővel, és az ezt követő földbe csapódás.
  3. Az álcázó bokrok használata szabad, a matricákat viszont le kell venni az egységekről. Csakis a rajt, harccsoportot jelölő számot vagy jelet lehet feltenni a járművekre, ha erre egy “parancsnok” kér.
  4. Minden egységnek KÖTELEZŐ a teljes lőszerkészletet felhasználni. Ezen felül a füstgránátok számát egységesen 5 db-ban maximalizáljuk. A tank egyéb ködvetőit ezen felül is használni szabad.
  5. Tilos más Discord, TS vagy egyéb kommunikációs szerveren az ellenfelek közti kommunikáció! Aki csalni vagy ügyeskedni szeretne, inkább ne is jelentkezzen!
  6. Csakis a leírtaknak megfelelő típusú és számú járművel lehet a csatába belépni! Aki ezt megszegi, azt kizárjuk a csatából.
  7. Kérünk mindenkit, hogy amennyiben a gépe megengedi, NE játsszon ultra low grafikával! Próbáljunk meg valósághűek maradni! Ennek nem tesz jót egy mindenen átlátó egység.
  8. Az értetlenség és egyéb dolgok elkerülése végett korhatárt kell alkalmaznunk, ami 18 év. Ezen kor alatt próbakörök útján nyerhető érvényes jelentkezés. A körülmények alapján tehetünk kivételt. Részletek, mikor aktuális. Ez a szabály nem a 18 év alattiak kiszűrésére irányul, hanem hogy a rendezők tudjanak a kiskorúak számáról, helyéről.
  9. Jelentkezéseket bejegyzés formájában a csapat egyik tagjától (Facebookon) fogadjuk el, értelemszerűen a nickneveket és a lefoglalt helyet is kötelező leírni. Akinek az egyik hiányzik, a jelentkezést semmisnek tekintjük.

A rendezvényre való jelentkezéssel elfogadjátok azt, hogy a fenti szabályokat megszegve, annak módját és súlyosságát figyelembe véve azt a magyar közösség előtt nyilvánosságra hozzuk, a további rendezvényeinkre nézve pedig az illetőt korlátozással vagy kitiltással büntetjük.

Hogyan viselkedjek, mit csináljak a csatában?

  • A rendezők iránti tiszteleted/köszöneted jeléül az előzetes megbeszélés alatt viselkedj kulturáltan, és ne zavarj minket, még ha akár azzal is jár ez, hogy pl. nem köszönsz. (60 köszönés meg tud zavarni egy 30 perces megbeszélést…) Ha mondanivalód van, kezdd a neveddel, hogy könnyebben tudjunk segíteni. A Discord becenevednek állítsd be a játékbeli neved is! Ha nincs mondanivalód, kapcsold ki a mikrofont!
  • Ne beszélj feleslegesen! Csak a csatával kapcsolatos információkat oszd meg (Ne csacsogj a Discordon a tegnapi ebédről,  meg a suliról a csata alatt, mert ezzel zavarod a társaidat és elrontod mások játékát!)! A tegnapi ebéddel egyenértékű az “ott egy tank” kifejezés is. Az ilyen megnyilvánulásokat váltsuk fel egy értelmesebb, mindent elmondóval – gondolunk itt a pontos helyre térkép vagy tereptárgy alapján.
  • Tartsd be a parancsnokaid kéréseit, hogy a támadás, védelem rendezett formában létezzen, elkerüljük a teljes káoszt és az értelmetlen egymásnak esést. Ez nem egy szokványos csata!

DISCORD

Gyülekező 45 perccel a csata előtt! Ha kérdésed van, kicsit korábban!

Jó szórakozást!