Az AH-1Z Viper a kétmotoros Cobra-k legmodernebb változata, amelyet a 2000-es évek elején a régebbi modellek leváltására terveztek. Az amerikai pilótáknak és helikopter rajongóknak lehetőségük lesz harcba vinni a Viper-t az 1.81 “The Valkyries” frissítés kiadásával!
Történelmi áttekintés
1996-ban az USMC elindította a H-1 programot a Bell céggel együttműködve. A H-1 program a haditengerészet AH-1 és UH-1 helikopter flottájának korszerűsítésére irányuló terv volt annak érdekében, hogy meghosszabbítsák azok szolgálati idejét és csökkentsék üzemeltetési költségeiket. Ezt az egyes helikopterek új változatának kifejlesztésével érhették el. Az új AH-1Z Viper (más néven ZuluCobra) többek között fejlett műszereket, tűzvezető rendszert, hajtóműveket és egy új négylapátos rotort kapott. Ezen felül mind a Viper, mind az UH-1Y úgy lett megtervezve, hogy többnyire ugyanazon alkatrészeket használják, ezzel megkönnyítve karbantartásukat és csökkentve üzemeltetési költségüket. Az AH-1Z Viper 2000. december 8-án hajtotta végre első repülését és 2002-ben három prototípust építettek tesztelésre. 2003-ban megkezdődött kis léptékű gyártása, mielőtt 2010 novemberében jóváhagyták gyártását. Az USMC 189 Viper-t rendelt, melyeket 2021-ig szállít a gyártó. Ma még csak néhány tucat gép van üzemben.
![]() |
![]() |
A War Thunderben az AH-1Z Viper az új amerikai helikopter ág legvégére fog kerülni és az 1.81 “The Valkyries” frissítés kiadása után válik elérhetővé. Annak ellenére, hogy a Viper még hasonlít a vietnami korszakból származó elődjéhez, egy kis modern hangulatot is hozzáad a jól bevált Cobra dizájnhoz.
Szerencsére a legjelentősebb változásokat a legegyszerűbb észrevenni, mivel a legtöbbjük befolyásolja a jármű megjelenését. A Cobra összes haditengerészeti változata kétmotoros, viszont az AH-1Z Viper kapta meg az eddigi legerősebb hajtóműszettet, mivel egyenként 1800 lóerősek. Ez lehetővé teszi a Viper számára, hogy elérje 296 kilométeres óránkénti végsebességét, így a helikoptercsalád egyik leggyorsabb tagjává válva.
A hajtóműveken kívül a rotor is jelentős átalakítást kapott. A Viper a hagyományos kétlapátos helyett négy lapátos rotort kapott, javítva irányíthatóságát, továbbá anyaga jobban ellenáll az ellenséges tűznek.
Az AH-1Z Viper fegyverzete is megújult, bár kissé ismerős lehet a korábbi Cobra modellekről. A háromcsövű 20 mm-es forgó gépágyú mellett lehetőségünk van a gép szárnyain található, további négy függesztési pontra másodlagos fegyverzetet pakolni. Az egyik másodlagos fegyveropció négy Hydra-konténert, a másik 16 Hellfire irányított rakétát tartalmaz. Ezzel a Viper komoly veszélyt jelenthet az ellenséges harckocsikra, még nagy távolságokon is.
![]() |
![]() |
Az AH-1 legmodernebb és vitathatatlanul leghalálosabb változata az 1.81 “The Valkyries” frissítésben érkezik a War Thunderbe!