Az esemény április 11. 13 órától április 22. 13 óráig tart!
Nyeremények
Hogyan szerezzük meg őket?
Meg kell javítanunk a kapott hibás I-180S-t.
A folyamat elő lépése, hogy felderítsük a repülőnk hibáit, hibás alkatrészeit. A hibás alkatrészek repülőnként változhatnak, ezért azokat tesztrepüléssel határozhatjuk meg (többnyire látszik ránézésre is).
Az első három javításnál lehetőség van a hibás alkatrészek listából történő kiválasztására. Ha első próbálkozásra helyesen tippelünk, 2-2 Repülőgép-karbantartó szerszámkészlet a jutalom:
A következő lépésben szét kell szerelni a hibás részegységeket a Repülőgép-karbantartó szerszámkészletek segítségével, majd hibátlanokra kell cserélni őket. Ha minden hibás alkatrészt ki lett cserélve jóra, a részegység összeszerelhető, majd pedig ebből a repülő.
Tehát akkor az esemény során találkozhatunk az alábbiakkal:
- Működésképtelen I-180S: ezt kell megjavítanunk, felderíteni a hibáit, szétszerelni, hibás részegységeket kicserélni, majd összeszerelni.
- Részegységek: a repülő részei (például: szárny, törzs, motor stb). Ezeket szereljük szét és cseréljük ki a hibás alkatrészeiket jókra.
- Alkatrészek: a részegységekben ezek hibásodhatnak meg, a hibásakat újakra kell cseréli (csatákban jutalom vagy piacon vehető).
- Repülőgép-karbantartó szerszámkészlet: fogyócikk, ezekkel vizsgáljuk meg a repülőt, szereljük szét azt és részegységeit, majd ezekkel szereljük is össze őket (csatákban jutalom vagy piacon vehető).
A jól teljesítő játékosok extra jutalmakat kapnak, melyeknek köszönhetően gyorsabban javíthatják meg a hibás I-180S-t. Legyél a csapatod élén és az alábbi jutalmak egyikét kapod:
- 1-3 Repülőgép-karbantartó szerszámkészlet;
- 10 Repülőgép-karbantartó szerszámkészlet;
- Egy álcafestés kupon az egyik megnyerhető járműhöz.
Megszerezhető álcafestések:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ez a javítási folyamat többször megismételhető és így jutunk el a többi jármű megszerezhetőségéhez. Ha van már I-180S kuponod vagy utalványod, elcserélheted azokat az alábbi módon a többi járműre:
Feltételek
- Garantáltan kapsz egy hibás I-180S-t és Repülőgép-karbantartó szerszámkészletet egy legalább 2-es rangú járművel lejátszott és legalább 50%-os aktivitású csata után.
- A következő játékmódok számítanak az eseményben:
- Árkád tankcsaták
- Realisztikus tankcsaták
- Szimulátor tankcsaták
- Árkád repülőcsaták
- Realisztikus repülőcsaták
- Árkád tengerészeti csaták
- Realisztikus tengerészeti csaták
- Minden csatában töltött 10 percen után egy speciális ládát kapsz, amely 1-3 Repülőgép-karbantartó szerszámkészletet tartalmaz. Alkalmanként 10 készlethez juthatsz, ha szerencsés vagy. A csatában eltöltött többletidő nem vész el, figyelembe lesz véve a következő csatában. Például, ha 23 percet töltesz egy csatában, akkor garantáltan 2 trófeát kapsz és a következő csatában 3 percről indulsz.
- A csata végén mindkét csapat elő helyezettje jutalmat kap, amely az alábbi elemek egyikét tartalmazza:
- 1-3 Repülőgép-karbantartó szerszámkészlet;
- 10 Repülőgép-karbantartó szerszámkészlet;
- Egy álcafestés kupon az egyik megnyerhető járműhöz.
- Egy teljes I-180S összeszerelése körülbelül 13-15 óra játékidőt vesz igénybe.
- Új komponensek 2. vagy magasabb rangú járművel szerezhetők meg olyan csatákban, ahol legalább 50%-os aktivitással végeztél vagy megvásárolhatók a piacon.
- A vizsgálat, összeszerelés és szétszerelés időt vesz igénybe.
- A tétel eladásának lehetősége azok leírásában szerepel.
- A második és minden további jármű javításához ritkább új alkatrészekre lehet szükséged.
- Az alkatrészek és a Repülőgép-karbantartó szerszámkészletek április 11. és április 22. között szerezhetők csatában.
- Április 22-től április 29-ig összeállíthatod az I-180S-t a piac segítségével vagy elcserélhetsz minden felesleges alkatrészt kötvényekre.
- Április 29-én minden az eseményben használt elem törlődik a raktárból, kivéve a jármű kuponokat és álcafestéseket.
PlayStation 4® és Xbox One játékosok lehetőségei
Megvásárolhatjátok az I-180S javítási kézikönyvet
A kézikönyv tulajdonosai csatákban fogják megkapni a Repülőgép-karbantartó szerszámkészletet a megvásárlást követő 2 órában. Ezeket a szerszámkészleteket felhasználva kaphattok új alkatrészeket, ezzel felgyorsítva az I-180S összeállítási folyamatát.
Főhadiszállás – csere lehetőség
Elcserélhettek 3 darab Repülőgép-karbantartó szerszámkészletet bármilyen új alkatrészre a főhadiszálláson
- A nagyon ritka járművek (Ju-388, Merkava, HMS Tiger) festéseinek kuponjai beválthatóak a másik három (ritka) jármű festéseinek kuponjaira, vagy 5 darab szerszámkészletre;
- A ritka járművek (I-180S, Pr.122bis, VFW) festéseinek kuponjai beválthatóak a hasonló ritkaságú járművek festéseinek kuponjaira, vagy 5 darab szerszámkészletre.