BanHammer – 2019. 04. 18.

Légy fair mind ellenfeleidhez, mind szövetségeseidhez – ezen alapszabály a War Thunder bármely csatájában való betartásával a játékosok élvezhetik a játékot.

Jegyezzétek meg!

Habár a War Thunder tulajdonságainak köszönhetően a tiltott módosítások vagy csak egyszerűen nem működnek, vagy csak nagyon-nagyon csekély lehetőséget biztosítanak még a legjobb esetben is. Az ilyen jellegű módosításokat reklámozók nagyot ígérnek. Végül is, ezen módosítások fő célja a pénzetek megszerzése, és a fejlesztőik nem foglalkoznak azzal, hogy a számotokra oly értékes, játékon belüli fiókotokkal mi történik, mi történhet. Mint azt láthatjátok, néhány játékostársatok elhitte az ígérgetéseket.

A büntetés elkerülhetetlen!

Nem fogjuk engedni a tisztességtelen játékot. A War Thunderben egy igazán hatásos algoritmus működik, melynek alapjául az információt „törvényszerűen”, csak a játék felületéről szerző és a többletinformációval rendelkező játékosok viselkedése közötti különbségek elemzése szolgál.

A War Thunderben nem lehet rejtegetni a tiltott módosítások használatát. A becsületes játékosok számára konzervatívan alakítottuk ki a rendszert, hogy az elkerülje a fals pozitív eredményeket. Az algoritmus általi detektálás után minden gyanús játékos újabb ellenőrzésen esik át az alkalmazottaink által.

A kísértés ára, a fiókodra gyakorolt hatás

NEM, nem fogjuk visszaadni a fiókodat még akkor sem, ha „csak egyszer” indítottad el a módosítást, akkor sem, ha a barátod használta a fiókodat vagy ha a macskádat okolod mindenért.

De mi van, ha feltörték a fiókodat? Hát ne engedd!

Rém egyszerű védeni a fiókod:

  • Használj az e-mail címed jelszavától eltérő, bonyolult és összetett jelszót.
  • Kapcsold be a kétlépcsős azonosítást (az Ügyfélszolgálat leírása) – nagyon hasznos a fiókod védelmében.
  • Ne ess a módosítások csábításának áldozatául, meg se kísérd feltelepíteni őket, sok nem is működik, csak egyszerűen ellopja a fiókod adatait.
  • Ne oszd meg senkivel a fiókod.

A fair játék élvezetesebb!

Újabb 583 fiók került végleges kitiltásra, amiért illegális, harmadik féltől származó módosításokat használtak, és ezzel megsértették a végfelhasználói licencszerződést (EULA).

A bevezetett jelentési rendszer ismét kulcsfontosságúnak bizonyult abban, hogy a játékosok szerepet tölthessenek be a játék tisztán tartásában. A módosításokat érzékelő algoritmus tovább javul.

Figyelmeztetés! A végleges kitiltással a játékos mindent elveszít a fiókjából. Köszönjük az éberségeteket!

A kitiltottak listája:

1 __________ez____
2 ________Krasava2
3 ___4CB___
4 __L_S_D__
5 __Robert___
6 _10246651
7 _108104099
8 _111988080
9 _15218348
10 _17507995
11 _197586812
12 _2351551
13 _24448757
14 _44128425071227
15 _60707589
16 _63_39_RUS
17 _72cqtp2p9
18 _97818749
19 _ARtEM_
20 _AsuKa_
21 _Eason_Chan
22 _eBpeu_
23 _FrenkSenatoR_
24 _GreyRabbit_
25 _hr6to7g1z
26 _KoToneC_
27 _m6cd9csd4
28 _NeOn39458_
29 _ptrsh4tsg
30 _qmt7c2q4c
31 _San4iZ_
32 _sharky
33 *ConstantValue
34 *IIIWVWVWVWVIII
35 *madeofgreat
36 *nejix2
37 *speed-link-EVO
38 *young780
39 Ace_Thunder
40 Adf0Galland
41 Aekaras21
42 AfghanistanFox
43 AHElite
44 aiekin
45 Alik2019
46 All4Win
47 AlonzoMosely
48 Amb3rdark
49 ambrera_3
50 ambrera_korporas
51 Anatolik69
52 andreika_zhukov
53 Andy020804
54 Antikrov
55 aqpjf79jrs
56 ARACUL
57 ARCS
58 Ardent3
59 ArmyGroupVistula
60 Asmo579
61 AT4_LAST
62 atticussk8r
63 AwesomeEugen
64 Awfde
65 Axestrike
66 Bablony
67 BambiAPLSQ
68 banblack
69 bbalthazar
70 bc1185902271
71 BECHA_KpacHa
72 bes11kom
73 Bichara_X
74 billiechan
75 billyo12138
76 BismarckKaiNi
77 Black_Nyto
78 Blackbeard6
79 blackGooseTail
80 BlackSasha
81 BloodyDgeeOm
82 Bmier_figg
83 bOJITOPE3
84 BoryaKar98
85 BPRD_Wang
86 Britysh
87 Brodorez
88 Broval
89 brutusxx2
90 Buldozer_Vasya
91 bzxtf42ast
92 C_L_O_U_N
93 Call_me_dad
94 call1213
95 Camulos5
96 CanadianChuckler
97 casandrei
98 cazyxx
99 ceba_aye
100 Challenger_anjiu
101 Char_Aznabl51974
102 CHEATER_v_IGRE
103 chen994451478
104 ChenMeng777
105 ChenNgaiMan
106 Cherminator2
107 chimamooey
108 China_zhank
109 ChinaAINGAING
110 Chinacarrey
111 chinajiangsu
112 chinaT34
113 Chrysler
114 cjy753604805
115 clear0sky
116 Climboh
117 CluessMango
118 CN_White
119 Coca_ACE
120 Coffee_DyuBleH
121 Comitis
122 ComradeFubuki
123 Cpt_Nekit
124 crasher60204
125 CrazyMoldova
126 CrazyTU
127 crime_kingd92586
128 CrIsis
129 Crown_sinner
130 CTDF93rus
131 CtxG
132 cueican
133 CuJIuKoHa_HeT
134 cupakabbra
135 CuteLoli
136 CyberNewtype
137 D3r3bel
138 dailingddx
139 dajiheihei888
140 DarkSunGwyndolin
141 DarkZ_TH
142 Darthn1hilus
143 dasjuice
144 DatOneShot
145 DBINFINITY624
146 DD_hibiki
147 Demon_Megion
148 DerpMacMuffin
149 devvE
150 dfsdfas
151 DiamondGun
152 DIBILOIDO54651
153 DIEDIESINIE
154 diemdoe
155 Digajf
156 Digajfgv
157 DIMA_14_11_89
158 dimas432fj
159 Dimedrol_FR
160 Django666
161 do_da_cha_cha
162 Dom073
163 Dosahka93
164 Dovahruss
165 DQ_Lifetruth
166 DREW41975
167 Drewdawg
168 Drewdawg_007
169 drromans
170 Dsmike
171 dudalves
172 DWQ1277
173 ECOLI
174 elmaldito5567
175 Emperor_Hagbard
176 Enfition
177 epkaaa
178 epkaaaa
179 epkaaaaa
180 erovedgoner
181 Error39
182 esskeetit
183 eViL_CArLsOn
184 EZ12166
185 falseperson
186 Farstorm98
187 Fate_6
188 FaZe_Latt
189 FEAR182
190 feimolingdalao
191 Femeonio
192 fenggaoda
193 fenriswolf22
194 FightStar19
195 firstgencamaro
196 fisk3r
197 fite12345
198 Fitjoker32073
199 Flavz1
200 FlimpFlump
201 focheuse33
202 FREEDOM_DEALER
203 FuriousXDaddy
204 GansRUS98
205 GaNSTeP
206 Geralt_of_Vizima
207 GermanBiasxd
208 GERRUS
209 GF_PMC_404_UMP45
210 GGGGCAO
211 Ghost_Barracuda
212 GJW1214102675839
213 Glad_Valakas_
214 God_Father
215 Godl1k
216 GOGOGO1
217 Goksel14
218 golden_cat_1
219 Goldenrock
220 GoldenShoot
221 Goldini50
222 GordonPayne30
223 Gotze01
224 Greatdynasty
225 Greenforst_Shi
226 GregorMetlika
227 grib4ik
228 GuangMing
229 Gucci_Guccy_guy
230 GUILTYCROWN
231 GunnerCannon
232 Guojunzhanche888
233 GVbiu
234 GvinnySon
235 gy0k2tlim
236 Gyrza102
237 Habsy
238 hadada00
239 Hakeshy
240 Handlampe
241 Haselerer
242 HaxeXtreme
243 hayasakaliia
244 Herald_Death
245 heyimatiger
246 Hitomi_la
247 Hitsparkos
248 HLQC
249 Ho4yNagib
250 holyinkvizitor
251 HopeYouHappy
252 hotdog_6
253 Hotknifecuttofu
254 htfdbfbbgv
255 huangdaxia
256 huangkun94129
257 HuaXingHuLi
258 HunterL233
259 huzatcaptain
260 iHasCake
261 IIIJJIII
262 IlIlIlIIlIl
263 Illuminatii
264 InfinityDeer
265 irelax_
266 ItSSpooky
267 Ivashka85122
268 J95A
269 JackMarslow
270 Jacob_Jonso90486
271 Jaynsaw
272 Je_Cheat
273 Jedi228
274 JeffNox89489
275 Johnson_TW
276 JonathanT89182
277 JunkerCZE
278 Kadocus
279 kafaren
280 Kakletos
281 KaMikaDZE29072
282 KanuTaN_HeMO11
283 KaRapy3
284 Karatel556
285 Karen_CH
286 karimasik2019
287 Khaji
288 kimglas
289 Kitosom
290 klumpenwix
291 koba_nh
292 Koparkowy_Gienek
293 Korczynski_PL
294 koscheisila7966
295 kribi31
296 Kugelblitz_
297 kukuruznik090
298 Kulve_Taroth_NR
299 kurtknispel123
300 kylonglong
301 l2485349325
302 LaCampanella
303 lanhehe
304 Lans34108
305 Lead_Poisoning
306 Lefse
307 Lelser
308 leodooom
309 Liaoghton
310 LifeloveR
311 Lightspeedsnai
312 liuyingfu
313 Livi2X
314 Look_Like
315 Loolay_ldiot
316 Lotuss87
317 LotyHell
318 LoveLive_Sshine
319 LOWAIM
320 loyalyc
321 LtMedik
322 lubyanka_worker
323 Luckystrik
324 LuftBeygla
325 lx6944578
326 Maestixo
327 MajorPrick
328 Maks1976____
329 maksimysXXX
330 ManiKOniGwer
331 manysha780
332 mari0netka
333 Martievo
334 MasaHiko
335 MatioDes
336 Max686
337 maximus315
338 maydayqueey
339 medwed12341
340 meow1meowmeow
341 MerlinCheater
342 merv
343 mihaqlov_m
344 Miluhudie
345 minsk_loshara
346 Mirovoi_Pelmen
347 Misaki_Tomohaci
348 mishaasq
349 mister_guitarist
350 mixa990
351 MixsStar
352 mmmmmmzzy
353 Moderate_Thot
354 monolit6
355 Mr_AK73650
356 Mr_Au
357 Mr_Kittens
358 MrChacki
359 MRZY
360 Ms_Smile
361 Mstitel1965074
362 MuazHD
363 Mush_Rooms
364 MusKros
365 MustangCAC
366 My_name_is_J
367 MyBadName
368 nahlebnick
369 namyangju
370 NanjolnoCool
371 Navyrain
372 nb8CKdJR
373 NBZYWS
374 nekoparavol2
375 Nelioneon
376 NERVbI_VOLKOTA
377 Net4Gamer
378 NickBaidu
379 nicoNicoNi
380 nimabiqusi
381 NKR1WaterGhost
382 NMSL222
383 nmslCNM
384 NOOBBBDD
385 NoobFest
386 NopVaper
387 nufnufnaxnax
388 NUMB20140624
389 odhok
390 OLD_IRONSIDE
391 onequadsss
392 OO_MIISHA
393 Ozom30
394 Ozzy1945
395 P0M0
396 p3ncakSVK
397 PabloBertta
398 Panpanda
399 pantsmaster
400 PapaCurze
401 PapkinVoin
402 PaRanOID_Dude
403 Pathetic_kynetiq
404 PC_Suffering
405 Penguin1203
406 Petrovi4_AHTUNG
407 ph0nt0m
408 PinWard
409 PIROJOKE
410 PLAAF01
411 Planet__Defender
412 platantan
413 Plessfri
414 plunky24
415 Plushietiger
416 poi233poi233
417 Poker53
418 Pokp777
419 polite_soldiers
420 ppkk469
421 Priebefahai
422 private_user
423 privet_volkot
424 QQTavukSuyu
425 qweaedwel
426 R0CINANTE
427 RAF_MrJ
428 RaiseYourDogers
429 ReQuiem1988
430 Revyre
431 Rigferd
432 RobertC12
433 Ronald_Reagan_
434 RongMing
435 Rossmar
436 rosteuf_pan
437 RubbishGaijin
438 ruslanzz2
439 RZRNeMeC
440 S_n_i_p_e_r___X
441 S7OP
442 SACREDKNIFE
443 SAF_RedArmy
444 sajjdd
445 sammy4322
446 Samyray_Sam
447 Sandmann1911
448 SANY_HEAVY
449 scrode
450 SEIRA
451 SEMENIKHIN
452 SeraCN
453 Serge4ka
454 sersciuch111
455 SERT_MUHENDIS
456 Severnii_Volk
457 sherlynrom318
458 Shirtie86
459 Shooter31123
460 Sikarashka2018
461 silmbu
462 SimonRiley_
463 sishen274
464 SivenT
465 Skill_ot_Kusta
466 SKYfucker
467 Slayer198
468 Sled_
469 Smelch_pizanut
470 smol0067
471 snipedUhowMad
472 snowwind07
473 Sobr_rf
474 SOS_MAN_0
475 spawnishka
476 ssagiiri
477 SsanayaNishenka
478 STALKER0180
479 STALKER042
480 StarChan46757
481 Steel_Series007
482 SteelDr4g0n
483 SteelRain_4U
484 Stefek975
485 StepanNagib53229
486 StibniteWolf
487 StJoseMary
488 Stroopjack
489 Suck_MyDick
490 Sunerol
491 sunyuanbo1986
492 Surplus_
493 Swatyk
494 Tactical_Doll_SV
495 Tandy
496 tank8566
497 TasherRUS
498 Tawer2033
499 Teh_Heretic
500 TempestBK
501 templar220
502 Tequim
503 terminator_pro
504 TERON
505 THE_DISGUISER
506 TheEvilWithin28
507 TheMilitiaMan
508 Thomas_Tank
509 Thrax7
510 ThugLIFE_033
511 TIGER1987
512 tihiy007
513 Tim1945
514 Tim4141
515 Timoros98
516 Timur63RUS
517 tinokyn
518 Tirrael
519 TomKaZ_N
520 TongLiYa
521 Totenfaust
522 TourerVnsk
523 Trick6GTo4kaG
524 Trick8GTo4kaG
525 TripleKi1171609
526 Tsunami_son
527 TTaDoNoK
528 Tulpcell
529 U_R_E
530 UA_UPA
531 URAL_MASH
532 v33kill
533 V3JlouV
534 vadim86russs
535 VadimBoX
536 Valtica
537 van23rus
538 vanadis6
539 VitalyzdTv039
540 VIVE88
541 VlaTron
542 Volkokto
543 Volkot_lox
544 Voltti
545 VOODOOKINGDOM
546 Vsevideshcheeoko
547 vxfvgdfvgd
548 WackyTurtle
549 wah3g8rg19
550 WAlexW
551 warA3
552 wardog05
553 WhiteNoise_
554 Wickey1992
555 Wilfur
556 WittmannReborn
557 Wolvenboy
558 WONIUYESHINIU
559 WZ10000000
560 X_MegoTraitor_X
561 XDqte
562 XenonAlgo
563 xkljt123
564 xlfrchoi
565 XMajorZeroX
566 xxtdreaperxx
567 YamahaRN
568 yangxin520
569 YCbl_CTALINA
570 yfkufgygklh
571 YoungDaggerdck
572 YourAreOn9
573 Yukikaze__Kai
574 z0bel
575 ZEGARMISTRZ
576 ZeusPower420
577 Zimenskiy
578 ZionLord
579 ZiyouVFX
580 ZJEBEK
581 Zloykiller13
582 Zo1
583 Zonfast