Változások a német harckocsi fejlesztési fában

Korábban már szó volt azokról a változtatásokról, hogy elrejtik azokat a járműveket a fejlesztési fából, amelyeket a valóságban nem építettek meg teljes egészében. Három ilyen jármű például a Panther II, Flakpanzer 341 és a Tigris II (10.5 cm Kw.K). Ezeknek a járműveknek vannak történelmi vonatkozásaik, de sosem épültek meg. Ezeken felül a Maus nehéz tankot a jelenlegi játékhelyzetben nem lehetséges megfelelő egyensúlyba hozni, így az is rejtetté fog válni. Mindezt azért teszik, mert amióta ezen járművek bekerültek a játékba a német fejlesztési fa óriási mértékben megváltozott, és javítani szeretnék a nemzetek fejlesztési fái közötti egyensúlyt.

Ezek a járművek láthatóak maradnak a fejlesztési fán minden játékos számára, aki már megvásárolta őket, vagy elkezdte fejleszteni. Az elkezdett fejlesztést az 1.91 után is be lehet fejezni.

Tervezett változások az 1.91-es frissítésben:

  • Ezek a járművek az 1.91-es frissítés után nem lesznek fejleszthetők, gyűjthető járművekké válnak azok számára, akik rendelkeznek velük, vagy korábban elkezdték a fejlesztésüket.
  • A Flakpanzer 341 „Coelian” elrejtése után keletkezett rést kitölti a vadonatúj Ostwind II SPAAG.
  • Az M48A2 G A2 megkapja a DM23 lőszert (ugyanúgy, mint a Leopard A1A1), és a VI. rangba kerül fel 8,3 BR-rel.
  • Az új M48A2 C tank 7.7-es BR-el fog az V. rangba bekerülni.

Ezek a változások az 1.91 frissítésben lépnek hatályba. Közel 2 hét van arra, hogy megkezdjétek az elrejteni kívánt járművek fejlesztését.